KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR

"KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR" Civil jellegű, a helyi, kaposvári és somogyi közösség életét, gondolatait, érzéseit kifejező, magában foglaló közösségi nonprofit honlap-tükör. Természetes,emberi,magyar. Isten, Haza, Család. Szeretem Kaposvárt.

A „háborús bűnös" per és az igazságtétel.

 

 

Tisztelt Honfitársaim, kedves barátaim!

Napokkal korábban készültünk barátaimmal Székelyföldre pihenni, de amikor az elhíresült háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor perének vezető bírája kihirdette az ítélethozatal időpontját barátaim mélységes egyetértésével néhány nappal elhalasztottuk indulásunkat, hogy jelen lehessek az ítélet kihirdetésekor, és hogy közzé tehessem állásfoglalásomat.


Írásom megkezdésének időpontjában még néhány nap választ el 2011. július 18-tól, amikorra az ítélet várható.


Rendkívüli a per jelentősége, ezért komoly üzenete lesz az ítéletnek is.


Meg kell, hogy mondjam, sokak megállapításával egyet kell, értsek, amikor én is megállapítom, hogy nincs könnyű helyzetben a bíróság sem a vezető bírája Varga Béla.


Hihetetlen a bírákra nehezedő hazai és nemzetközi politikai elvárás és nyomás, ami nem csoda, hiszen arcpirítóan szégyenletes, hogy az elhíresült náci üldöző Simon Wiesenthalról elnevezett Efraim Zuroff vezette náci vadász iroda mindjárt két magyart is talált célpontjául a legjobban keresett tíz háborús bűnökkel megvádoltak között.


Amikor szükségesnek érzem, hogy megszólaljak, nem lehet elhallgatnom régi olvasóim és barátaim előtt ismert tényt zsidó származásomat, melyre nem vagyok büszke, nem is szégyellem egyszerűen csak vállalom.


Amire viszont rendkívül büszke vagyok, hogy ebben a Hazában születtem magyar emberként és különleges nyelvünk és kultúránk szerencsés birtokosaként.


Ez különböztet meg másoktól és nem egyéb!


Az nem véletlen, hogy a vezető bíró helyzetét említettem, mert nyílván mindenkinek a legszemélyesebb magánügye identitásmegvallása így a bíróé is, akiről tudható, hogy szintén zsidó származású.


A kérdések kérdése, hogy fölül tud emelkedni szóbeszéd tárgyát képező származásán a reá nehezedő nyitott és a háttérben megbúvó erők nyomásán és nem véletlen az sem, hogy írásom címének másik fő témájául az igazságtételt, vagyis annak elmaradását és annak a perrel összefüggő következményeit adtam.


A személyével kapcsolatos megítélést még jócskán bonyolítja, hogy a napi politika szuper titkosított eseményeként ráosztott „kémper" gyanúsítottjait is futni hagyta, nem elrendelve az ügyészség kezdeményezésére sem előzetes letartóztatásukat.


Ugyanis a két dolog tehát az igazságtétel és az izraeliek kezdeményezte „náci üldöző" per Magyarországon szorosan összefügg a tudatosan ki nem beszélt hazai zsidókérdéssel, ezáltal igenis összefügg a háborús bűnökkel megvádolt Dr. Képíró Sándor nyugalmazott csendőr százados jócskán „időntúli megélhetési náci üldöző" politikai perével is.


Miről is van szó tehát ebben a jócskán megkésett perben?


Röviden arról, hogy mit tett vagy mit nem tett Dr. Képíró Sándor csendőr százados a hála Istennek visszatért Délvidéken, pontosabban Újvidéken 1942. január 23-án, a vezérkar által az egyre fokozódó vörös partizán veszély miatt elrendelt jogos razzia harmadik napján.


A történeti tényállás fejtegetésbe, mivel nem vagyok, történész nem megyek bele, mert véleményem szerint szakavatottak ezt már részletesen megírták és az érdeklődő olvasó úgyis utána néz.


Nem tisztem eldönteni, hogy ez mennyire fontos szerepet játszik a permenetben, de számomra ugyancsak nagy élmény volt a per folyamán a bíróság által felkért egyik szakértő Czinner Tibor egyetemi tanár tisztességes hozzáállása és lenyűgöző precíz szakértelme az igazságosság érvényesülése érdekében, akiről szintén tudható zsidó származása.


A másik felkért szakértő Szakály Sándor egyenessége és szakértelme előttem már két évtizede ismert, ezért nem volt számomra meglepetés perbeli szereplése.


Az igazságtétel elmaradását pedig a hazai és külföldi politikai élet akkora bűnének tartom, melynek kihatásai Hazánk múltbéli és jelenlegi politikai és gazdasági életére felmérhetetlenek!


Az 1945-ben Nürnbergben tartott náci háborús bűnösök perének mai hatása oly módon érződik a Képíró peren, hogy tetten érhetően és számon kérhetően működtetett nemzetközi politikai kettős mérce még mindég máshogy kezeli a nácik bűneit a bolsevista bűnöktől saját tevőleges sok évtizedes együttműködését leplezve ezzel a bolsevizmussal.


Pedig a hírhedt konok néhány évvel ezelőtt elhunyt náci vadász Simon Wiesenthal többször kijelentette például a Képíró per védőjének Dr. Zétényi Zsoltnak is, hogy számára azonos súllyal mérendőek a nácik és a bolsevisták által elkövetett bűnök és mindkét bűnt háborús bűnként értékeli.


Nem úgy a vészkorszak szörnyűségei után bosszúra szomjazó sorstalan társai ávós ruhában kivetkőzve önmagukból, megtagadva hitüket, hazájukat, kultúrájukat és mindent, amit a nácikra joggal ragasztottak és továbbfejlesztve tőlük átvettek.


Európa és a világ pedig cinkos együttműködéssel hallgat saját bűneit is ezzel leplezve, mert jó üzlet volt a kommunizmus zavarosában halászni gazdaságilag előkészítve a meglepetésükre hamarabb összeomló Patyomkin világból kivonuló tankok helyére bevonuló még nagyobb nyomort hozó bevonuló bankok helyét.


Nem titok, hogy mily szerepet játszottak Hazánkban a vészkorszak után a többnyire származásukat vallásukat végletekig megtagadó és számarányukat jócskán meghaladó zsidók a politikai és gazdasági közéletben


Nem véletlen, hogy rendszerváltásnak nevezett valójában politikai elitváltás után konszenzus alakult ki a pártokban a valódi rendszerváltás egyedüli alapját képező igazságtétel és az ebből logikusan következő felelősségre vonások elmaradásában a közös felelősség miatti közös pártjellemtelenség.


Ennek legközvetlenebb megmondhatója az igazságtételi törvény beterjesztője és elszenvedője az első „szabadon választott" kormány időszakában egyben Dr. Képíró Sándor „háborús bűnös védelmét elvállaló Dr. Zétényi Zsolt valamikori országgyűlési képviselő, jelenleg ügyvéd a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke, akihez közel húszéves barátság fűz.


Mélyen egyetértek Zétényi Zsolt perbeszédének három indító gondolatával, melyeket most kiemelek.


Az első, hogy Zétényi szerint ez a per jogtörténeti jelentőséggel bír és ő hosszú évtizedek óta foglalkozik a háborús bűnökkel jogászként, tehát jól ismerte a per tárgyául szolgáló történeti tényállást és véleménye szerint a jelenlegi magyar társadalomnak sincs szüksége a meg nem ismert és már meg nem ismerhető tudás katarzisára az 1941-ben Délvidéken jogosan visszaszerzett országrészünkben történtekkel kapcsolatosan.

A védelem világosan látja a „sötét idők szörnyű bűneit"

A második felvetése, hogy a történelem nagy még fel nem dolgozott kérdéseit és sérelmeit biztos, hogy nem a bíróságok orvosolják, más szóval a történelem egészen bizonyosan „nincs itt a bírósági tárgyalóteremben"


A teremben egy „megtiport, meggyalázott ember „áll az ítélő szék előtt és az ő sorsáról kell majd dönteni a tárgyalás folyamán".


Harmadszori leglényegesebb kiemelése volt, hogy nincs-e akadálya az ítélet hozatalnak, vagyis nem áll e fenn a „kétszeres elbírálás meghozatalának veszélye", közérthetőbben: elbírálták-e jogerősen korábbi perben a vád tárgyává tett cselekményeket, vagyis már egyszer ítélt ügyről van szó!


Szégyen volt álláspontom szerint magára a „narancsos forradalmi rendszerre" is a per megindításának politikai tűrése és háttértámogatása, mert a megélhetési bűnöző izraeli Efraim Zuroff, mindenáron indokolttá szerette volna tenni a létalapját már évekkel túlélő náci üldöző irodájának, amit névadója Wiesenthal jogos céljainak megfelelően működtetett és történelmileg befejezett.


A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ma ítéletet hozott és felmentette valamennyi vád alól Dr. Képíró Sándor nyugalmazott és sok éves emigráció után Hazájába saját nevén 1995-ben visszatérő csendőr századost.


Ítéletével gyakorlatilag nem adott helyt a háborús bűnöket alátámasztani igyekvő katonai ügyészség álláspontjának.


Ezzel szemben többnyire elfogadta és magáévá tette a védelem álláspontját, helyt adva az igazságosság érvényesülésének, mert nem találta megalapozottnak és bizonyíthatónak a náci üldöző iroda hamis vádjait.


A bírónak volt bátorsága felülemelkedni származásán és igazságos ítéletet hozni, ezzel engem is főhajtásra kényszerített nem úgy, mint egy másik politikai perben a közelmúltban, ahol egy másik bírónő a Magyar Gárda elleni perben nem tudta és nem akarta átlépni titkolt származása gyűlöletének nagy kínai falát.


Csak remélni lehet, hogy ez a rendkívüli jelentőségű per valaminek a végleges lezárása egyben a kezdete lesz és megszűnik a politikai kettős mérce végre és megkezdődnek a náciknál nagyságrendekkel, nagyobb áldozatokkal járó bolsevizmus elleni háborús bűnösök perei.


Ehhez politikai akarat és bátorság szükséges, mely benne van társadalmunkban, de nincs benne jelenlegi politikai elitünkben és beteges megfelelési kényszerükben.


Isten adja, hogy végre kitermelődjön egy olyan bátor államférfiakként felnövő csapat, mely végre szembe néz valódi történelmünkkel és valódi nemzeti tettekkel hozza helyre elődei bűneit, beleértve a Gárda elleni per igazságtalanságát is.


Isten óvja Hazánkat és Magyar Nemzetünket


Budapest, 2011. július 18.


Reiner Péter
, Kárpáti Harsona






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Életképek

► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

krisztina.hupont.hu

2. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

3. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

4. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

5. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

6. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

7. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

8. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

9. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

10. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

11. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

12. Margaréta virágüzlet

► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.

margaretavirag.hupont.hu

13. Konténer rendelés Budapest

► Konténer rendelése Budapesten olcsón, gyorsan, 06 30 90 30 300. Megbízható konténeres sittszállítás, Budapest konténer!

kontenerrendeles.hupont.hu

14. Sziklavár

► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület

sziklavar.hupont.hu

15. We love emos!!

► Ha szereted az emokat vagy te is az vagy itt a helyed!

weloveemos.hupont.hu

16. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés

► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.

legjobbtetoablak.hupont.hu

17. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

18. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

19. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

20. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

21. Jóban-Rosszban

► Minden ami Jóban-Rosszban!

jobanesrosszban.hupont.hu

22. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon

► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.

karavanteamkft.hupont.hu

23. SÓBARLANG Veresegyházán

► "A két legfontosabb dolog a világon a NAP és a SÓ."

sobarlangveresegyhaz.hupont.hu

24. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

25. Supernatural

► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

odaatfans.hupont.hu

26. Üdvözölek honlapomon!

► Mi mindennel foglalkozonk! És most nektek köszönhetően már több, mint 14000 olvasónk van. Köszönjük. Új játékok.

tamaslapja.hupont.hu

27. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

28. OVI - ISI és DRÁMA - OVI

► Készülj velem játékosan az iskolára!

ovi-isi.hupont.hu

29. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

30. Szemétszállítás Budapest

► Konténeres szemétszállítás Budapest, 06 30 90 30 300, ünnepi, szelektív, olcsó szemétszállítás zsákos, konténeres formában.

szemetszallitasbudapest.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

netfarmer.hupont.hu

32. ARC Öntevékeny Csoport

► A Remek fiCkók

arcocs.hupont.hu

33. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

34. KLIMAMESTER - Klímaszerelés, javítás XI.ker, XII.ker, XXII. ker

► Lakások, családi házak, irodák klíma szerelése, tisztítása. Meglévő berendezések javítása, karbantartása, gáztöltés. 48 órán belüli kiszállás! Tel: 0630-942-0656

klimamester.hupont.hu

35. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

36. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

37. www.facebook.com/bocskaiviselet

► Női, férfi, gyermek Bocskai, Atilla méret utáni készítése. Hagyományőrző ruhák. Mai korban is hordható népi jellegű ruhák. Honfoglalástól - napjainkig a teljes Kárpát medence viselete.

gorginas.hupont.hu

38. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

39. Csajok 4ever

► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)

wwwtamioldala.hupont.hu

40. A Harry Potter történetek összes tudnivalója

► Nem kell se gyereknek, se varázslónak lenned ahhoz ,hogy Harry Potter elvarázsoljon!

harry-potter-titkok.hupont.hu

41. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

42. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

43. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

44. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

45. LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

► Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

korpuszkularis-energia.hupont.hu

46. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

47. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

48. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

49. Okleveles építészmérnök, belsőépítész tervező! Budapest összes kerületében.

► Budapest összes kerület. Budapesten minden kerületben (I, II,III, IV,V,VI,VII, X,XII, XIII, XIV, XVI, XVII,XVIII stb. és Pest vonzáskörzetében is Pl. Fót, Csömör, Gödöllő,Veresegyház stb.. vállalok tervezést, tervrajz készítést, engedélyeztetést.

epiteszmernok-xv.hupont.hu

50. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

51. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg

► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com

epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu

52. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

53. Antik órák , Antik lámpák , Antik bútorok és minden ami Antik.

► Francia, német, angol, holland, belga antikvitás. Restaurált és felújítatlan régiségek boltja.

dinoxkft.hupont.hu

54. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

55. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

56. Tini sztárok minden ami tini

► sziasztok azért csináltam ezt a holnapot mert most minden tini sztárt hivatalosan is leleplezek készülyetek fel sziasztok

mindenamidysney.hupont.hu

57. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!

► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 152.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.

aluport.hupont.hu

58. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

59. horgászat,peca

► Minden ami horgászat

horgaszszat.hupont.hu

60. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

61. Alumínium gondozás mentes kerítés. Kovácsoltvas kerítés,korlát készítés.

► Gondozás mentes alumínium kerítés. Kovácsoltvas kapu,kerítés, korlát készítést. Egyéb fémszerkezetek ,lakatos ,díszműlakatos munkák kivitelezése!

borbas-kovacsmester.hupont.hu

62. WoW Horde site only horde fan

► Horda szív, horda lélek hordás leszek amíg élek!!!

wowheads.hupont.hu

63. Egy Lány Blogja

► A legújabb divat, sztárokról való cikkek, és minden amit egy tini tudni szeretne.

egytiniblog.hupont.hu

64. Balatoni Nyár

► Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény...

siohaz.hupont.hu

65. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük

► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!

szolas.hupont.hu

66. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

67. divat és smink

► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről

divat-smink.hupont.hu

68. Öreg-tavi ÉlményVÁR

► Élmény és szabadidő park, ahol felejthetetlen élmény VÁR Tatán minden korosztályt

elmenyvar.hupont.hu

69. Szymba honlapja

► "...hiányzik a csókod,amikor ajkad ajkamhoz ért,hiányzik az érintésed,mikor kezed kezemhez ért.Hiányzik a tekinteted,mikor rám néztél és elpirultam,hiányzik minden veled töltött pillanat..."

szymba.hupont.hu

70. Justin Bieber <3 <3 <3 Legjobb oldal (L)

► Justin Bieber Legjobb oldal itt mindent megtudsz róla :)És találsz egy kis Selena Gomezt is :)

justinbieberdrew.hupont.hu

71. Gyufa-kép, - makett

► Gyufaszálakból készült kép, makett

gyufakep.hupont.hu

72. Híres sztárok rajongoi oldala

► Most nem gyakran frissitem az oldalamot, de azért igyekszem nagyon nehéz az iskola mellett mikor majdnem este jovok haza!

czetobianka.hupont.hu

73. Lonsdale - Everlast - No Fear - Puma - Fila - Adidas - Nike - Umbro

► WebShopunkban mindenki könnyen és gyorsan megtalálhatja saját stílusának legmegfelelőbb márkákat és azok széles termékkínálatát. Kínálatunkban férfi, női és gyermek ruházat.

lonsdale.hupont.hu

74. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

75. FLABéLOS ONGA

► Mozgassa át nálunk az egész testét erőlködés nélkül, rövid idő alatt!

flabelosonga.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 62
Heti: 1
Havi: 1 898
Össz.: 430 917

Látogatottság növelés
Oldal: A "HÁBORÚS BŰNÖS" PER
KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR - © 2008 - 2026 - kaposvaritukor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »