KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR

"KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR" Civil jellegű, a helyi, kaposvári és somogyi közösség életét, gondolatait, érzéseit kifejező, magában foglaló közösségi nonprofit honlap-tükör. Természetes,emberi,magyar. Isten, Haza, Család. Szeretem Kaposvárt.

ÉDES ANYANYELVÜNK

Ízlelgessük egyenként a szavakat,  hangokat, azok ritmusát, zenéjét, s azt, hogy egyenként és összességében milyen kép, hang, íz és érzés kerít hatalmába bennünket, magyarokat, ha csak annyit mondunk:

- ÉDES

- ANYA

- ÉDESANYA

- NYELV

- NYELVÜNK

- ANYANYELVÜNK

Meggyőződésünk, és ezt magyari hittel valljuk, azaz MAGYARÁN MAGYARRÁ - gondolkodásmódunk és magyar észjárásunk szerint- a véren, a szellemen, eleink hagyományain, ősi gyökereinken túl együtt és külön-külön - édes magyar anyanyelvünk tesz.

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++


Varga Csaba

SZELLEMI BÉKLYÓ
melytől mielőbb meg kell szabadulnunk

Megjelent a Demokrata 3. számában, 2011. január 19-én.

Ahhoz, hogy esélyünk legyen elmerülni nyelvünk, szavaink varázslatos világban és múltjában, először is el kell felejtenünk szinte mindent, amit nyelvünk, egyáltalán a nyelvek történetéről ma tudunk, pontosabban: tudni vélünk, illetve gondolunk. Ezért különösen azokat érhetnek nagy meglepetések e tanulmány olvasása közben, akik túl biztosak mai világképünkben.
      A kissé tájékozottabbak biztosan hallottak az 1869-től húsz éven át dúló "ugor-török háborúról". Ekkor jelent meg Vámbéry Ármin "Magyar és török-tatár szóegyeztetések" című tanulmánya. E mű kirobbantotta harc annak eldöntéséért zajlott, hogy a magyar nyelv az ugor, avagy a török nyelvekhez áll-e közelebb? Végül a finnugoristák győztek politikai segédlettel.
      Jó, győztek a finnugoristák. Mondjuk úgy, hogy egy orrhosszal.
      Ám az ember arra való, hogy gondolkodjék.
      Mi lett ezután a török nyelvi kapcsolattal, melynek jelentőségét csak egy kicsit sikerült háttérbe szorítani? Hogy mi lett? A törökről teljes lett a hallgatás, mintha nem is lenne. Vajon a finnugoristák győzelmének pillanatában a törökök kitöröltek mindent a nyelvükből, ami a magyarral egybevág? No, ilyen csoda nincs! S mivel a finnugorizmus már ekként is hamisítja a valóságot, áltudomány lett: nem kitölteni igyekszik tudásunk hézagait, hanem mindent megtesz a hézagok növeléséért. Ennél tudományellenesebb magatartás nem létezik.
      Mi a magunk józan eszével ennyit mindenképpen megállapíthatunk a fentiekből:
      Van az ugor és van a török nyelvekkel való kapcsolatunk.
      No de, a török nyelvi kapcsolat csak egyik eleme a nagy kirakós játéknak.
      Hadd idézzem Dr. Grétsy László nyelvészt: "Kazár Lajos nemrégen elhunyt világjáró nyelvészünk például nyelvünk a japánnal való valamilyen összetartozását kutatta, s szótár formájában igazolta is, hogy a két nyelv milyen sok hasonlóságot mutat." (Demokrata 2002. március 28.) Vagyis a török rokonság mellett most itt van nekünk ez a japán is, amit szintén nem kell tudnunk. Nem csoda hát, hogy Kazár Lajos könyvét nem adta ki az MTA. Kézirata csak titkon, fénymásolatban terjed.
      Kőrösi Csoma Sándor 1832 április 30-án ezt írja Neumann báróhoz, az akkori londoni osztrák-magyar követhez: "ha majd a magyar tudósok a szanszkrit irodalom bővebb ismeretére tettek szert, csodálkozandnak azon, mekkora rokonság van e régi nyelv és a mi anyanyelvünk között." A Tibeti szótár előszavában ezt üzeni a magyaroknak: "Saját nemzetének pedig a szerző büszkeséggel jelentheti, hogy /.../ a szanszkrit nyelvnek alkotása, valamint több indiai nyelveké is nagyon párhuzamos a magyarokéval." A szanszkrit-magyar egyezésekből 250 szavas szójegyzéket állított össze. Említi, hogy hazánk sok ősi helységneve, folyók és hegységek nevei Indiában is megtalálhatók: Déva, Temesvár, Mucsi, Kartal, Buda, Baja, Tisza, Bihar. Családneveket is említ: Barta, Vida, Bardóc, Bihar, Sánta, Buja, Székely stb. Kőrösi Csoma Sándor ebbéli felfedezéseiről szintén síri a csönd. Ráadásul később Dr. Tóth Jenő indiai tanulmányai ideje alatt további 1300 szót gyűjtött.
      Dr. Aradi Éva, professzor asszony, indiológus, segít nekem szóegyezések keresésében. Legutóbbi levelében ezt írta: "Ismét találtam néhány szót, például a ‚zseb' a hindiben is ugyanúgy van és ugyanazt jelenti. A ‚zsebtolvaj' pedig: ‚zsebkotori', ami kifejezi a lényeget (az állam is ezt gyakorolja a mi zsebünkkel). A ‚rakni' ige hindiül ‚rakhná', náluk a főnévi igenév ‚-ná', ami nálunk ‚-ni', de ez is hasonlóság."
      Egy nyelvész már csak ennyire is úgy ugrana, mint a szagot kapott vadászeb. De nem a finnugorista.
      Szentkatolnai Bálint Gábor a magyar és a dél-indiai tamil nyelv 3000 szónyi egyezését bemutató szótárát 1897-ben tette közzé. Még az országból is kiüldözték e műve miatt az akkor már erejük teljében lévő finnugoristák. A zárlat azóta is érvényben van. Tamil-magyar példák: áj (váj): ay, ákom-bákom: akkam-bakkam, cimbál: simbal, donga : tongu (hajlat), én: en, odu: odu, keser(ű): kasar, pite: pittu, pöttöm: pottu, pukkan: pakken, tar: tari, villan: vilangu, villong: villangam, vág: vagu, vas: vasam.
      A magyar nyelv szótárát, az ún. Czuczor-Fogarasi szótárt 1862-től már nagy ellenszélben ugyan, de több részletben kiadta az MTA, azonban a pótkötet már nem jelenhetett meg. A szótár egyes szófejtéseiben végül is több mint ötven nyelvvel hozza kapcsolatba a magyart, igen bőségesen bizonyítva az egyezéseket. A mongolra mutatok néhány példát. Ökör: üker, sárga: sirga, satu: satu, szoba: szaba, szín: szain, szarka: sarika, szál: szal, szalag: szalagha, szerel(em): szerel, szőr: szor, szőrme: szorma, tepsi: tebsi stb. Még egy érdekes példa. A víz szó v-vesztéssel usz, mint uszoda, uszony, uszály, uszkár - mert kiváló úszó. Usz bővítve: uszun, mai kiejtéssel özön, latin kiejtéssel ocean. A mongolban vízi ökör: uszun üker, víz csorgó: uszunu corgho, víz által tekert: uszunu tekerme (vízimalom); cükűn uszutu: csekély vizű (cükűn gyökfordítással, mint köp-pök: kücsüny, azaz kicsiny). Jó finnugoristáink 100 évig elhallgatták e szótárnak még a létét is, holott 118 ezer szócikkével a magyar nyelv valóságos emlékműve.
      Dr. Aczél József 1926-ban adta ki a "Szittya-görög eredetünk - grammatikánk és háromezer tőszavunk egyezése a hellén-göröggel" című nyelvészeti munkáját. A kun nyelvet kezdte kutatni, de mint írja: "míg kőszénre bányásztam, gyémánt mezőre bukkantam". E mű olyan alapos és szakszerű, hogy kitűnő forrásműként használható. Háromezer szó és jelentős mértékű nyelvtani egyezés! (E sorok írója az "Ógörög: régies csángó" című könyvében további, kb. 700 szó egyezését mutatja be, szavanként részletes elemzéssel.) Tudom, itt már az is megrémül, aki elutasítja a finnugorizmust. Hogy jövünk mi egy íly hatalmas nyelvhez?! Hogy e nyelvi kapcsolatról még nem tetszettek hallani? Máté Imrét idézem magyarázatul: "Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni". Tehát ne látatlanban ítélkezzenek, így éppen hogy a finnugoristák csapdájába esnek; olvassák el a könyvet.
      Nagyon nagy mértékű az ógörög és magyar szókincs és nyelvtan egyezése. A vizsgálódáshoz természetesen tudni kell, hogy a régi görögök nagyon lágy kiejtéssel beszéltek, s ábécéjük (a székely ábécé kivonata) és helyesírásuk is más volt mint a mienk ma. Alapvetően ezek tesznek különbséget, pl. a püsztosz: biztos, püszonosz: bizonyos, püszonitész: bizonyítás, nomészisz: nyomozás, avagy pür: pír, pürrosz: piros, püroszisz: pírezés (> pirítás) szavak között. Egy erősebb és régi (csángóktól eredő) tájszólásról van szó, de ez is szokatlanul leírva a mai ember számára. A tájszólási különbséget átérezhetik az olvasók, ha a szópárokat többször váltogatva kiejtik: thórék: derék, thüphosz: tavasz, fosszon: vászon, faeinósz: fényes, kallimosz: kellemes, nüksz: nyugsz, upopürrosz: hupipiros, teléeisz: teljes, thetósz: tetős, tétes (pl. rátétes).
      Mario Alineinek magyarul "Ősi kapocs" címmel megjelent könyve a magyar-etruszk nyelvrokonságot bizonyítja. Pl. falu: falu, hat: hut, hős: hus, ital: ithal, ló: lu, lovas: luaś, nép: nap, mű: mu, néz: nez, kér: cer [ker], lát: lath, mérő: maru, úr: uru stb. Lett nagy kapkodás menten. A finnugoristák gyorsan mindenütt igyekeztek megszólalni, hogy lejárassák Mario Alineit.
      1999-ben jelentette meg Timaru-Kast Sándor a "Kelta magyarok-Magyar kelták" című könyvét. Ebben kb. 2.000 szóval, nagy tömegű nyelvtani egyeztetéssel igazolja, hogy kétezer évvel ezelőtt még jól elbeszélgettünk egymással. Természetesen saját ábécével írnak, s a betű-hang viszonyt nekik megfelelőbben szabták meg. Első pillanatban ez nehezíti a szavak elolvasását, de bele lehet jönni, mint az írott angol szöveg felolvasásába is. Pl. toircheas: terhes, ceangall: kengyel, csel: chell, csalás: calois, ős: oes, szablya: saible, károg: caróg (varjú), át: ath, leian: leány, achair: akar, garmhac: gyermek, gúna: gúnya, cóitin: kötény, tűz: teas, szál: sáil, törött: torred, kroas torred: törött kereszt, faigh: fog stb. Avagy -as, -es, -os: -eash, -ash, például diailach: daliás, éigeas: ügyes. Sok érdekes szavunk is megtalálható: baka, góbé, csitri (caithre), srác, bak (akadály), kas stb. Kb. 2000 szó.
      Egy nyelvész úgy ugrana és vetné magát e hír nyomába, mint ahogy az agár veti magát a felbukkanó nyúl után. De nem a finnugorista.
      Szabédi László műve, "A magyar nyelv őstörténete", Bukarestben jelent meg 1979-ben.
Igen alapos nyelvészeti munka. A latin és a magyar nyelv egyezéseit tárja fel, talán 1000 szó és széleskörű nyelvtani egyeztetés erejéig.
      A latin rendkívül roncsolt nyelv, s mivel nem mutathatom be itt a jellegzetes kiejtési torzítások tömegét, csak néhány, könnyen felismerhető egyezést teszek ide: te: tu, ki: qui, év: æv(um) (életkor, kor), morsa: morzsa, ez: is, ima: amo, karikás: chŏrĭkus (a karhoz, énekkarhoz tartozó; az -ikásra példa: anyikás, pántlikás), avitos (avíttas): ăvītus (ősi, ősrégi), káva: cavo, kér: quaer(o), kies (=kéjes): quies, lassú: lassus, luk: luk(us), palacsinta: placenta(!), pár: par, rūga: rög, zene: sono, szirt: sirt(is), legel (az eredeti szó: élegel!): lěgo(l) (szed, gyűjt), özön: ocean(us), foramen: furomány (fúrt lyuk), sző: suo, marás (marzás): morsus (harapás, lásd pl. a Morzsa, Morzsi kutyanevet: ez nem morzsányi méretet jelent, hanem maróst, azaz harapóst) és így tovább.
      Nem újdonságokat mutattam eddig. A 19. századi, még magyar nyelvészeink, költőink tudták mindezt. Berzsenyi Dániel ezt írta: "A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja". Még Arany is, Jókai is tudta. De aztán már mindent kisöpörtek az agyakból a finnugoristák. Rájuk írta Arany János:

      Boncold csak nyelvész!
      Hát baj, hogy az áldozat elvész?"

      Berzsenyi Dániel megállapítását azonban egy kissé pontosítani kell, mert félreérthető. Ugyanis még véletlenül sincs szó arról, hogy mi tanítottunk volna másokat beszélni. Hanem arról van szó, hogy a tárgyalt nyelvek és sok-sok más nyelv egyaránt az ősnyelvből származik, a magyarral együtt. Az ősnyelv szétterjedt, s különböző földrajzi területekre szétszakadván külön-külön más és más módon változott, gyorsabban, lassabban, így, úgy, amúgy. (Aztán ezek a változatok keveredtek is, de ez most nem érdekel bennünket.) Hosszú időn keresztül Eurázsia döntő részét, s a Nílus völgyét is, az ősnyelv nyelvjárás-hálózata fedte le. Ezért mondhatta azt László Gyula, hogy a magyar Eurázsia "közlekedő" nyelve volt.
      Akkor pedig miért lenne különleges a magyar nyelv, hiszen ugyanabból az ősnyelvből jön, mint a többi? Azért különleges, mert az egykor még közös ősnyelvet a magyarok őrizték meg mára legeredetibb állapotában. Vetélkedőt hozva hasonlatnak: a magyar nyelv annyira lemaradt az ősnyelvből induló változási világversenyben, hogy jelenleg a legutolsó helyen áll. Ez egyenértékű azzal az állítással, hogy a magyar nagyon lassan változó nyelv. (Lásd "A magyar nyelv lassú változásáról" című cikket.)
      Nyelvünk olyannyira lemaradt a változásban, hogy benne még tiszta az ősi gyökrendszer, ép a szókincs és a gondolkodásmód szerves szerkezete, vagyis még mindig kerek egész. A szerves szerkezet minden más helyen kevésbé-jobban összeomlott már, ami gyorsítja a változást, egész pontosan: a romlást. Ne gondolja az olvasó, hogy a romlás nem látható. A magyar nyelv még ősnyelv voltát és a többiek romlását pompásan igazolja a 20 nyelvet beszélő fordító és szinkrontolmács Kemény Ferenc gyakorlatban szerzett megállapítása:
      "A magyar nyelv úgy illik a gondolatra, mint bőr a testre, míg minden más nyelv csak úgy, mint jól-rosszul szabott ruha".
      Vagyis méltán mondhatjuk, hogy a ma magyarnak nevezett nyelv az ősnyelv élő kövülete. S még adalékul: nyelvünk a Kárpát-medence ősnyelve. Tehát nem az meglepő, hogy ekkora rokonságra találunk (az angol is, a német, a kecsua is az!), hanem épp az lenne meglepő, ha ez nem lenne így.
      Most pedig térjünk vissza a finnugoristákra.
      Látjuk, milyen nagy szellemi kincs ismeretétől igyekeznek megfosztani bennünket, Hunsdorfertől, Budenztől kezdve Zsirai Miklóson át a maiakig, Róna Tas Andrásig, Rédei Ferencig, Kiefer Ferencig, Fodor Istvánig, Bereczki Gáborig, Csúcs Sándorig, Honti Lászlóig és így tovább. Az őket cáfolók ellen pedig már csak gyalázkodással tudnak védekezni (ez nem túlzó fogalmazás, lásd a következő részt!), azt hitetvén el a "köznéppel", hogy ezek a kutatók klinikai esetek, műveletlenek, ostobák, szédelgők, ábrándkergetők, silány portékájukat áruló áltudósok, szellemi alvilág, kontárok, kóklerek, délibábosok, szörnyetegek, no és: soviniszták (az ő jelzőik ezek). Mindegy, csak riadjon el tőlük a közönség. A cél: félelemkeltés, nevetségessé tétel, s nem pedig érvelés, avagy vita. E sorok írójáról Honti László egyenesen ezt az útszéli mondatot vetette papírra legutóbbi könyvében: "évente egy könyvnél többet is maga alá ereszt". (Az ürítés hasonlatát többször is alkalmazza másokra az MTA e nemes akadémikusa.) Ez az ő vita színvonaluk. (A következő fejezetben látjuk, hogy az egyetemen tanulják az ellenfél lejáratásának módszereit.) Egyébként is az a néhány száz szó, melyre elméletüket építik, nem együtt van ám!
      Nem tudják!? Ó, jaj!
      Hanem Észak-Norvégiától a Jenyiszejig szóródik szét, mintegy 10 (lényegében 20) különböző nyelvben. De hiszen így egészen más a helyzet!
      Ha ezt tudva most az olvasó előveszi "jobbik eszét", azonnal rájön ebből arra, hogy itt a fő folyamból szélre sodródó hatásról van szó, mint ahogy áradáskor a hordalék kisodródik az elárasztott terület peremére: ide egy kicsi, oda egy kicsi, amoda egy kicsi. Nem pedig arról, hogy összeállt, s vált egy nyelvvé a sok-sok részlet, mely aztán leszivárgott kissé délebbre, s ezer kalandon át eljutott a Kárpát-medencébe. Ez teljes mértékben elképzelhetetlen. Ugyanis ekkor azt is várhatnánk, hogy sok ezer kilométer területen elszórtan lévő cserépdarabokból egyszer csak összeáll egy szép kínai váza.
      Angela Marcantonio véleménye erről:
      "Hogyan lehetséges, hogy több mint 100 éve, tudósok közössége munkáját az urali csomópontba vetett hitre képes alapozni, melyet egyszerűen nem támaszt alá bizonyíték, sőt egy csomó adat ellent mond neki?"
      Végül pedig a finnugorizmus értékéről szólaltassuk meg Dr. Padányi Viktort:
      "Ha őstörténet kutatásunknak szándékosan és programa-tikusan elhanyagolt szabir területe csak feleannyira is munkába kerül, mint az onogur terület munkában volt, történettudósaink szakalkotásainak kilencven százalékát ki lehet dobni a magyar őstörténettudományi szakirodalomból s ha a kaukázusi és káspi nyelvek szumír alapnyelvből való származásának kimutatása ugyanolyan intenzitással fog történni, amilyennel a finnugor-elmélet kidolgozása történt, néhány évtized múlva egész finnugor nyelvészeti irodalmunkat odaajándékozhatjuk az Osztyák Tudományos Akadémiának".
      A finnugoristákat igen súlyos felelősség terheli a magyarság szellemi megrokkanásáért. Ők, az MTA finnugorista történészeivel együtt, a magyarság lelkének tönkretevői. Ekként gondoljunk rájuk ezután.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Életképek

► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

krisztina.hupont.hu

2. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

3. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

4. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

5. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

6. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

7. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

8. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

9. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

10. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

11. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

12. Margaréta virágüzlet

► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.

margaretavirag.hupont.hu

13. Konténer rendelés Budapest

► Konténer rendelése Budapesten olcsón, gyorsan, 06 30 90 30 300. Megbízható konténeres sittszállítás, Budapest konténer!

kontenerrendeles.hupont.hu

14. Sziklavár

► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület

sziklavar.hupont.hu

15. We love emos!!

► Ha szereted az emokat vagy te is az vagy itt a helyed!

weloveemos.hupont.hu

16. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés

► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.

legjobbtetoablak.hupont.hu

17. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

18. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

19. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

20. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

21. Jóban-Rosszban

► Minden ami Jóban-Rosszban!

jobanesrosszban.hupont.hu

22. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon

► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.

karavanteamkft.hupont.hu

23. SÓBARLANG Veresegyházán

► "A két legfontosabb dolog a világon a NAP és a SÓ."

sobarlangveresegyhaz.hupont.hu

24. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

25. Supernatural

► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

odaatfans.hupont.hu

26. Üdvözölek honlapomon!

► Mi mindennel foglalkozonk! És most nektek köszönhetően már több, mint 14000 olvasónk van. Köszönjük. Új játékok.

tamaslapja.hupont.hu

27. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

28. OVI - ISI és DRÁMA - OVI

► Készülj velem játékosan az iskolára!

ovi-isi.hupont.hu

29. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

30. Szemétszállítás Budapest

► Konténeres szemétszállítás Budapest, 06 30 90 30 300, ünnepi, szelektív, olcsó szemétszállítás zsákos, konténeres formában.

szemetszallitasbudapest.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

netfarmer.hupont.hu

32. ARC Öntevékeny Csoport

► A Remek fiCkók

arcocs.hupont.hu

33. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

34. KLIMAMESTER - Klímaszerelés, javítás XI.ker, XII.ker, XXII. ker

► Lakások, családi házak, irodák klíma szerelése, tisztítása. Meglévő berendezések javítása, karbantartása, gáztöltés. 48 órán belüli kiszállás! Tel: 0630-942-0656

klimamester.hupont.hu

35. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

36. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

37. www.facebook.com/bocskaiviselet

► Női, férfi, gyermek Bocskai, Atilla méret utáni készítése. Hagyományőrző ruhák. Mai korban is hordható népi jellegű ruhák. Honfoglalástól - napjainkig a teljes Kárpát medence viselete.

gorginas.hupont.hu

38. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

39. Csajok 4ever

► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)

wwwtamioldala.hupont.hu

40. A Harry Potter történetek összes tudnivalója

► Nem kell se gyereknek, se varázslónak lenned ahhoz ,hogy Harry Potter elvarázsoljon!

harry-potter-titkok.hupont.hu

41. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

42. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

43. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

44. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

45. LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

► Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

korpuszkularis-energia.hupont.hu

46. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

47. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

48. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

49. Okleveles építészmérnök, belsőépítész tervező! Budapest összes kerületében.

► Budapest összes kerület. Budapesten minden kerületben (I, II,III, IV,V,VI,VII, X,XII, XIII, XIV, XVI, XVII,XVIII stb. és Pest vonzáskörzetében is Pl. Fót, Csömör, Gödöllő,Veresegyház stb.. vállalok tervezést, tervrajz készítést, engedélyeztetést.

epiteszmernok-xv.hupont.hu

50. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

51. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg

► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com

epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu

52. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

53. Antik órák , Antik lámpák , Antik bútorok és minden ami Antik.

► Francia, német, angol, holland, belga antikvitás. Restaurált és felújítatlan régiségek boltja.

dinoxkft.hupont.hu

54. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

55. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

56. Tini sztárok minden ami tini

► sziasztok azért csináltam ezt a holnapot mert most minden tini sztárt hivatalosan is leleplezek készülyetek fel sziasztok

mindenamidysney.hupont.hu

57. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!

► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 152.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.

aluport.hupont.hu

58. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

59. horgászat,peca

► Minden ami horgászat

horgaszszat.hupont.hu

60. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

61. Alumínium gondozás mentes kerítés. Kovácsoltvas kerítés,korlát készítés.

► Gondozás mentes alumínium kerítés. Kovácsoltvas kapu,kerítés, korlát készítést. Egyéb fémszerkezetek ,lakatos ,díszműlakatos munkák kivitelezése!

borbas-kovacsmester.hupont.hu

62. WoW Horde site only horde fan

► Horda szív, horda lélek hordás leszek amíg élek!!!

wowheads.hupont.hu

63. Egy Lány Blogja

► A legújabb divat, sztárokról való cikkek, és minden amit egy tini tudni szeretne.

egytiniblog.hupont.hu

64. Balatoni Nyár

► Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény...

siohaz.hupont.hu

65. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük

► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!

szolas.hupont.hu

66. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

67. divat és smink

► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről

divat-smink.hupont.hu

68. Öreg-tavi ÉlményVÁR

► Élmény és szabadidő park, ahol felejthetetlen élmény VÁR Tatán minden korosztályt

elmenyvar.hupont.hu

69. Szymba honlapja

► "...hiányzik a csókod,amikor ajkad ajkamhoz ért,hiányzik az érintésed,mikor kezed kezemhez ért.Hiányzik a tekinteted,mikor rám néztél és elpirultam,hiányzik minden veled töltött pillanat..."

szymba.hupont.hu

70. Justin Bieber <3 <3 <3 Legjobb oldal (L)

► Justin Bieber Legjobb oldal itt mindent megtudsz róla :)És találsz egy kis Selena Gomezt is :)

justinbieberdrew.hupont.hu

71. Gyufa-kép, - makett

► Gyufaszálakból készült kép, makett

gyufakep.hupont.hu

72. Híres sztárok rajongoi oldala

► Most nem gyakran frissitem az oldalamot, de azért igyekszem nagyon nehéz az iskola mellett mikor majdnem este jovok haza!

czetobianka.hupont.hu

73. Lonsdale - Everlast - No Fear - Puma - Fila - Adidas - Nike - Umbro

► WebShopunkban mindenki könnyen és gyorsan megtalálhatja saját stílusának legmegfelelőbb márkákat és azok széles termékkínálatát. Kínálatunkban férfi, női és gyermek ruházat.

lonsdale.hupont.hu

74. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

75. FLABéLOS ONGA

► Mozgassa át nálunk az egész testét erőlködés nélkül, rövid idő alatt!

flabelosonga.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 62
Heti: 3
Havi: 1 900
Össz.: 430 919

Látogatottság növelés
Oldal: SZENT MAGYAR NYELVÜNK
KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR - © 2008 - 2026 - kaposvaritukor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »