KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR

"KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR" Civil jellegű, a helyi, kaposvári és somogyi közösség életét, gondolatait, érzéseit kifejező, magában foglaló közösségi nonprofit honlap-tükör. Természetes,emberi,magyar. Isten, Haza, Család. Szeretem Kaposvárt.


A MAGYAROK ISTENE VIGYÁZZA A JOBBJÁN ÜLŐ VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ URUNKAT SZÜLETÉSNAPJÁN! 

S Ő SEGÍT BENNÜNKET MA A HADAK ÚTJÁRÓL, A LEGFŐBB HADÚR...

20050118-161322_5.jpg

20050118-161914_3.jpg

des_bevonulas_2.jpg


9en-5-horthy_feher_lovon.jpg

1919.november 16-án kezdődött, amikor a vörös rongyokba öltözött Budapestet térdre kényszerítette a bolsevik-kommunista métely után.



 

HORTHY MIKLÓS 75.SZÜLETÉSNAJA ALKALMÁBÓL ÜNNEPI BESZÉD:

(Elmondta az akkori világ ünnepelt magyar írófejedelme, Herczeg Ferenc. Ma mi sem tudnánk szebbet mondani...Szerk.)

"Mert a népek istene nagy férfiak szívében lakik és az ő tetteikkel szól az emberiséghez. Az erős népek azok, amelyek felismerik a providenciális férfit és cselekvésre készen tömörülnek körülötte.

A gyönge népek pedig azok, melyek a vezér kiválasztásánál nem az ország érdekét, hanem egyesek és pártcsoportok érdekét tartják szemük előtt.

A gondviselés a világ tudomására adta, hogy a magyar nemzet még nem végezte be történelmi küldetését, még további harcokat és munkát vár tőle.

A gondviselés ezt akkor nyilvánította ki érthetően, midőn a trianoni katasztrófa után olyan vezért küldött, aki ki tudta emelni Árpád népét mélységes megaláztatásából.

A háború győztesei és a győzelem élősdijei felprédálták Szent István örökségét, lefegyverezték dicsőséges hadseregét, megsemmisítették a nemzet gazdasági életét és megnyomorították ősi kultúráját.

A proletárdiktatúra szennyáradatában a magyarság elvesztette tekintélyét, elvesztette önérzetét és a jövőbe vetett hitét. Végtelenül ki volt szolgálva a szomszéd népek önkényének. És tapasztalnia kellett, hogy jogos panaszai felett a Népszövetség bürokratikus lelketlenséggel tér napirendre. A magyar népet, melyet egykor a keresztény Európa védőpajzsának neveztek, kirekesztették a keresztény népek közösségéből. Ebben a tragikus órában jelent meg a magyar fővárosban a nemzet istenadta vezére, nagybányai Horthy Miklós tengernagy. A tengerek legendás hőse bevonult a magyar történelembe, midőn sastollas csapata élén megjelent a fehérvári vámsorompónál. Mögötte fényes szemű nótás parasztfiúk meneteltek és Horthy Miklós legényei a szuronyuk hegyén visszahozták a magyarság becsületét, melyet rövidlátó és önző forradalmárok elherdáltak. Budapest népe úgy érezte, hogy megszűnt az átok, mely eddig a nemzet szívére nehezedett. Mindenki csodát várt Horthy Miklóstól és ma 24 évvel a bevonulás után, elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy a csoda csakugyan bekövetkezett. A sors embereit nem a szavaiból, hanem a tetteiből kell megítélni. Mit tett Horthy Miklós a magyar nemzet szolgálatában? Ha ismerjük a trianoni magyarság erőviszonyait, ha ismerjük az akkori nemzetközi helyzetet, hálás szívvel megállapíthatjuk, hogy nincs a világon még egy államfő, aki erkölcsi eszközökkel – mert hiszen anyagiak nem álltak a nemzet rendelkezésére – olyan nagyszabású mentő-, szervező- és építőmunkát tudott volna teljesíteni, mint Horthy Miklós. A következőkben nem az otrantói hős harcairól lesz szó, hanem a titáni munkáról, melyet népének szolgálatában elvégzett. A munka csakugyan titáni volt, és változataiban elképzelhetetlenül gazdag, áttekinteni csak úgy tudjuk, ha sorra vesszük a nemzeti élet egyes ágait. „Ha nem fogunk fegyvert, örökre elveszünk!” – mondta a fővezér.

Első sorban tehát hadsereget kellett szervezni, mert a nép, amely képtelen megvédeni a maga tulajdonát és becsületét, béna koldus a nemzetek társadalmában. Horthy Miklós Nemzeti Hadserege négyszáz esztendő óta az első, amely kizárólag és teljesen a magyar állameszme szolgálatában viselte a fegyvert, lépésről-lépésre megalakult és a magyar nép büszkén és gyönyörködve köszöntötte a fegyver alá termett magyar legények vonuló alakulatait. A nép jól tudja, hogy a hadsereg nem csak nemzetvédelmi, de nemzetnevelő intézmény is. Fegyelemre, tiszteletre és emberségre szoktatja a szilajvérű ifjúságot. És minél jobban beteltek a hadsereg keretei, mennél tökéletesebb és modernebb a felszerelése, annál jobban meghallották és meghallgatták a magyarság szavát Európában, és annál halkabb és udvariasabb lett a hang a szomszéd kormányok szemében. A Nemzeti Hadsereg, melyről a Fővezér úgy nyilatkozott, hogy az nem a kormány, hanem a haza szolgálatában áll, bebizonyította Don-melléki véres harcokban, hogy a mai magyar ifjúságban élnek a harcias ősök erényei.


A néplélek mélységes ismeretére vall a Vitézi Rend intézményének megteremtése. Ez ízig-vérig magyar gondolat.

A katona, aki szolgálati kötelességén túlmenő áldozatkészséggel ajánlja fel vérét és életét a hazának, kormányzó urunk meggyőződése szerint méltó rá, hogy állandóan belekerüljön a közbecsülés fénykörébe és megérdemli, hogy verőfény világítsa meg gyermekei és unokái életét. A világháború 700.000 hősi halottjának országszerte emlékműveket emeltek, a Vitézi Rend által pedig a hazafiság, férfiasság és tiszta erkölcs gárdájával ajándékozza meg az országot. Trianon után a nemzet gazdasági élete temető és rommező volt. A békeszerződések botorul és gonoszul megfosztották nyersanyagforrásaitól, a kereskedelmet pedig elvágták régi megszokott piacaitól.

A Fővezér ekkor kiadta a jelszót: A Nemzeti Hadsereg oltalma alatt a nemzet valamennyi rétege kezdje meg az alkotó munkát, mellyel egy boldogabb, viruló Magyarországot akarunk felépíteni. Kormányzó urunk személyesen nyitja meg a mezőgazdasági és ipari kiállításokat. Megkapó és fölemelő, milyen példaadó buzgalommal, minden apróságra kiterjedő lelkiismeretességgel figyeli, ápolja és támogatja a gazdasági élet minden halk rezdülését. A Magyarországon járt idegen fosztogatók elhurcolták a gyári gépeket, elhajtották a tenyészállatokat. De a nemzet hamarosan bebizonyította, hogy a gyáriparnál nem a gép, az állattenyésztésnél nem az állat a legfontosabb, hanem az arravaló ember. Az ország megint maga gyártja a honvédelem és a munka eszközeit, a magyar állattenyésztés pedig újból régi nagy híre szerint tömörült. A kormányzó úr mindenütt ott van, ahol elismerésre, bíztatásra és bátorításra van szükség. Midőn árvíz önti el az Alföldet, repülőutat tesz az árterület fölött. A lesújtott magyar nép a pusztulás partjáról hittel és bizalommal tekint fel kormányzó urára és nem csalódott. Az elpusztult Vésztő, mint Horthy Miklós-falva támadt fel újabb és szebb életre. Nem feledkezett meg a sokgyermekes szegény magyar családokról sem. S alig pár év alatt több mint ötezer családi házat épített számukra. A szénínség napjaiban meglátogatja a szénbányászokat, és a magyar munkás hazafiságára hivatkozva, fokozott termelésre ösztönzi őket. Megszemléli az évről-évre jobban elhíresedő hajdúszoboszlói gyógyforrásokat. A kincsekben oly gazdag magyar föld gyönyörű meglepetéssel szolgál a kutató nemzetnek: az ország különböző részein gazdag olajforrásokat fedeznek fel. Őfőméltósága adja át a forgalomnak az első transzkontinentális autóutat, mely szorosabbra fűzi Magyarország összeköttetését a külfölddel. Van ideje és kedve, hogy törődjék a gazdasági mozgósítás minden jelenségével. Az újjászületett magyar ipar már nagyszerű erőpróbákra képes. Kormányzó úr átadja a forgalomnak a tiszugi Tisza-hidat. A Duna-tengeri hajózás őfőméltóságának legsajátabb ötlete, és elégtételére szolgálhat, midőn részt vesz a Tisza nevű gőzös első útján, mely gőzös az ő előgondolása szerint épült. És jogos büszkeség tölti el az államfő szívét, midőn próbautat tesz az első sínautó, amely Dél-Amerika számára készült. Az Alföld öntözőcsatorna rendszere, amelyről évtizedek óta beszédeket mondtak és terveket készítettek, Horthy Miklós kormányzósága idején kezd megvalósulni. És öröm tölti el a felszabadult Erdély népét, midőn megnyílik a szeretfalva-dédai vasútvonal, mely ütőérként köti össze a Székelyföldet az ország szívével. Az írás szavai szerint nem csak kenyérrel él az ember. A magyarság Szent István király óta jól tudja, hogy csak, mint keresztény kultúrnép maradhat életben. Ha valahol a világon, akkor tudománynak, irodalomnak, művészetnek nálunk van nemzetépítő és nemzetvédő hivatása. Horthy Miklós kormányai tudatában voltak ennek az igazságnak, és a magyar állam Trianon után többet alkotott tanügyi téren, mint a béke és gazdagság napfényes éveiben. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter egyszerre ötezer népiskolát alapít, ez pedig olyan szám, amelyre egy nagyhatalom is büszkén hivatkozhatna.


Trianon után kiépítették a debreceni egyetemet, Szegedre telepítették a kolozsvári Ferenc József Egyetemet, Pécsre a pozsonyi Erzsébet Egyetemet. Midőn felszabadult Kolozsvár, vissza kellett vinni a Ferenc József Egyetemet, Szegeden pedig új egyetemet kellett nyitni. És Sopronban evangélikus hittudományi kart alapítanak. Kormányzó urunk és hitvese élénk érdeklődéssel kísérik a magyar alkotószellem minden megnyilatkozását. Nagy könyvbarátok, színházi bemutatókon és képzőművészeti kiállításokon írók és művészek nagy örömére, rendszerint megjelennek.


A magyarság az irodalomba, a zenébe, a színművészetbe és a képzőművészetekbe annyi sajátszerű faji vonást tudott belevinni, hogy egyéni kultúrája különbözik minden más népétől, és ennek a körülménynek bizonyára döntő része van benne, hogy idők folyamán a nemzet nem olvadt bele és nem semmisült meg a hatalmas szomszéd népek tengerébe. Pártfogója a magyar filmiparnak, látogatást tesz a Hunnia filmgyárban, és részt vesz a kétszázadik magyar film bemutatóján. A külföld is kezd kultúrközpontot látni a magyar fővárosban német, olasz, észt kiállítások után Európa népei egymás után rendeznek itt képzőművészeti kiállításokat. Bizonyos, hogy nemzeti királyok óta Budavárában nem székelt államfő, aki annyira ismerte, szerette és pártolta volna a magyar szellem nemezépítő munkáját. És sokat mondó szimbólum, hogy Horthy Miklós kormányzósága idején tették szabaddá a székesfehérvári ezeréves bazilika maradványait és az Árpád-házi királyok ezeréves esztergomi palotáját, melyek meggyőzően bizonyítják, hogy a Mohács előtti magyarság művészeti kultúrája milyen magas fokon állott. Magyarország kormányzója kora ifjúsága óta sportember volt. Katona létére tapasztalásból tudja, milyen nagy szüksége van az országnak kemény izmú, erős szívű és tisztafejű fiatalságra. Gyakran látni Őfőméltóságát lóversenyeken és lovas ünnepeken, melyeknek magasabb rendű célja a magyar lovas szellem és lótenyésztés emelése. Horthy Miklós mondta egy alkalmi beszédében, hogy a ló a magyar ember hű és nemes bajtársa, nélküle Árpád seregei nem tudták volna megvívni a honfoglaló harcokat. A kormányzó úr híres vadász. A vadászat egyébként nem puszta szórakozás. A magyarországi vadászatoknak különös jelentőségük van részben idegenforgalmi szempontból, részben azért, mivel könnyebbé teszi a reprezentálást, és elősegíti a külföldi államférfiakkal való érintkezést. A kormányzó úr teszi le a Nemzeti Sportcsarnok alapkövét. Igen érdeklik a versenyek, melyeken ifjú atléták teszik próbára ügyességüket és bátorságukat. Főleg olyan versenyek érdeklik, ahol magyar és külföldi ifjak mérik össze képességeiket. A magyar sportélet fellendülése világhírt szerzett ifjúságunknak az olimpiai versenyeken, s méltó versenytársa lett a világ leghíresebb atléta nemzeteinek. A legutóbbi berlini olimpiászon a magyarság 52 nemzet versenyében már a harmadik helyre került. A magyar sportélet fellendülésének nagy része lehetett benne, hogy az ország egyik gócpontja lett a cserkészmozgalomnak. A mi jól iskolázott és kitűnően fegyelmezett cserkészeink külföldi táborozásai alkalmával becsületet hoztak a magyar névre. Meg kell emlékeznünk a kormányzó úr kedves alkotásáról, a Leventeintézményről is, bár ennek a sportnál magasabb rendű és jóval általánosabb hivatása van. A férfias energia és fáradhatatlan céltudatosság, mely a kormányzó úr egyéniségéből árad, felvillanyozta, és mozgásba hozta egész nemzeti életünket. Egyházi és világi ünnepeink állami aktusai fényt és mélységet nyernek az első magyar ember jelenléte által. A Szent Jobb-körmenete sohasem mozgatott meg ekkora tömegeket, s a vallási ünnep jellege mellett előtérbe lép a nemzeti ünnep jellege is. Az országgyűlés megnyitása, vagy ünnepi ülései sohasem folytak le olyan díszes és mély benyomást keltő keretek közt, mint mostanában. Kormányzójával az élén ünnepli meg díszes keretek között Szent István első királyunk halálának évfordulóját.


Ebből az alkalomból Székesfehérvárott, az ősi koronázó városban hívták össze a teljes országgyűlést. Szegeden ő avatja fel a pusztító árvíz emlékére emelt Fogadalmi templomot, és jelenlétében ünnepeljük meg az ellenforradalom húszadik évfordulóját, majd a Ludovika ifjúságának nagyszerű magatartását a proletárdiktatúra alatt. Horthy Miklós országlásának két évtizede azt eredményezte, hogy a nemzet ismét emelt fővel léphet Európa színe elé. Magyarország megint állam lett. Állam, mely a saját törvényei szerint, maga erejéből él. Az első külföldi államférfi, aki baráti jobbját nyújtotta nemzetünk felé, Benito Mussolini volt, Itália Duceja.


Ő kiáltotta Magyarország felé bíztatóan és irányt mutatva: „a békeszerződés nem lehet egy nép sírboltja!” Szaporodtak a jelek, melyek arra vallottak, hogy a magyar ismét tényező a Duna völgyében, olyan tényező, amelyről tudomást kell venni, és melynek barátsága politikai értéket jelent. Az ország, mint utazási különlegesség, divatba jött, nem csak külföldi turisták, hanem külföldi fejedelmek is, államférfiak mind gyakrabban felkeresték. A szoros barátság és a hála, mely a nemzetet Olaszországhoz fűzi, kifejezést nyert a kormányzó úr és hitvese itáliai látogatásával. Kitűnt ekkor, hogy Horthy Miklósnak páratlanul díszes pozíciója van az európai köztudatban, és kitűnik, hogy az ősi és nemes magyar népet a világ előtt senki sem képviselhetné több hivatottsággal, mint a kormányzói pár. Az olasz királyi és császári pár viszonozta Horthyék látogatását Budavárában. És ezzel a fényes és emlékezetes vendégjárással szétfoszlott és eltakarodott a trianoni éjszaka utolsó árnyéka is. Döntő módon hangsúlyozta Magyarország európai tekintélyét a barátság, melyet a hatalmas Német Birodalom lángeszű vezére és kancellárja, Hitler Adolf tanúsít nemzetünk iránt. Ez a barátság a kormányzói pár németországi látogatása alkalmával nyert az egész magyarságra nézve megtisztelő kifejezést a Führer ugyanis Horthynét kérte fel egyik páncélos hajója keresztanyjának. Magyarországnak megint vannak barátai, sőt hamarosan lesznek irigyei is, mihelyt nyilvánosságra jut, hogy az 1938. évi Eucharisztikus Kongresszust a magyar fővárosban fogja megtartani a katolikus világ. Pacelli bíbornok, a pápai legátus, a tiszta és erős férfi fennkölt lényével feledhetetlen benyomást tett a magyarságra, de jogunk van hinni, hogy a fejedelmi vendégszeretetet, mellyel a kormányzói pár a bíboros vendéget körülvette, még ma is, mikor Pacelli bíbornokból XIII. Pius pápa lett, meleg emlékként élt őszentsége szívében. Hiába emelték törvényerőre a trianoni békediktátumot, hiába rögtönöztek magyar vármegyékből uj államokat, szíve mélyén a nemzet sohesem hitte, hogy Szent István birodalmának megcsonkítása állandó és örökös marad. És amiről a magyarság csodavárói álmodoztak, azt két hatalmas barátunk, a Német Birodalom és Itália segítségével megvalósította Horthy Miklós bölcs és következetes államvezetése. Ha semmi egyebet nem tett volna a nemzet érdekében, már ezzel is örök időkre beírta országgyarapító nevét eljövendő magyar nemzedékek szívébe. A felszabadult magyarság ujjongva köszöntötte Magyarország kormányzóját. Ezentúl nem lesz már bűn, ha az ezeréves hazában valaki magyarnak vallja magát. Horthy Miklós kenderesi birtokán kérges munkáskezek galambdúcos székely kaput állítanak. Fából faragott, megható diadalív, melyen át a székelység szeretete árad felszabadítója felé. A kenderesi földesúrnak bizonyára értékesebb emlékmű, mint Titus császár római diadalíve. Most pedig éljünk mi is az alkalommal, és lépjünk be kormányzónk családi otthonába! Három rendes lakóhelye van: a budai vár, a gödöllői kastély – ez a kettő közjogi méltóságánál fogva illeti meg – és a kenderesi családi birtok, melyet szülei után örökölt. Igazán otthon, Kenderesen érzi magát, ott töltötte gyermekkorát és családja körében ma ott éli a magyar földbirtokos visszavonult és békés életét.



Reggel lóháton járja be a gazdaságát, maga néz a vetések, főleg a neki oly kedves rizsföldjei után, elbeszélget embereivel, majd gyönyörködik telivér csikóiban. Kendereshez boldog és fájdalmas emlékek fűződnek. A fájdalmasak Horthy István délceg alakját borongják körül. Horthy István, a legritkább és legkülönb magyar férfitípus képviselője volt: éles eszű, bátor és tetterős. Mint gépészmérnök, évekig dolgozott Ford amerikai autógyárában. Már Budapesten élt, mint a Magyar Államvasutak vezetője, mikor üzleti dolga akadt Bombayben, ekkor kicsi repülőgépén egymagában elrepült Kelet-Indiába, ott elvégezte dolgait és ismét hazarepült. Ez nem sportteljesítmény volt, hanem egyszerű üzleti út. Midőn megházasodott, nászútját fiatal hitvesével repülőgépen tette meg.


Az országgyűlés kormányzóhelyettessé választotta, de magas közjogi méltósága nem gátolhatta abban, hogy a háború kitörése után, mint repülőfőhadnagy a keleti arcvonalra ne siessen. A magyarok istene úgy akarta, hogy hősi halált haljon, és egyike legyen azoknak a tüneményes hősöknek, akikre évszázadok múltán is meghatott hálával és büszkeséggel gondol a magyarság. A Horthy-nemzetség meghozta hazájának a legnagyobb áldozatot, amilyre halandó emberek képesek.

 Ha ilyenek az apák és ilyenek a fiúk, akkor örök a magyar. A veszteségért semmi sem kárpótolhatja a szülőket, de enyhítheti fájdalmukat az a felemelő tudat, hogy az ifjú hőst az egész magyarság úgy siratta meg, mintha mindnyájunk szeretett családtagja volna. És bizonyára enyhítette a szülők gyászát az is, hogy második fiúk, ifjabb Horthy Miklós követ és miniszterrezidens hosszú utazás után hazaérkezett Brazíliából.

A nép a maga választotta vezér személyében, önmagát tiszteli meg. Mert az államfő homlokán a nemzet méltósága világít, karjában a nép ereje feszül.

 Kétségtelen, hogy Horthy Miklós kormányzó az a központi erő, amely Trianon óta egyensúlyban tartja a magyar életet. Nemcsak a határainkon belül élő magyarság jóléte és jövője fölött őrködik, de számon tartja a szenvedő magyarokat, akiket a történelem viharai idegen uralom alá vetettek.

És ha eljön az ideje, visszavezeti őket Szent István birodalmába. Ő az a gyémánttengely, mely körül az ezeréves gépezet forog. A széthúzó osztályokat és pártokat az ő páratlan tekintélye forrasztja nemzeti egységbe. A dolgozó nép benne látja a rend és biztonság legfőbb őrét. Benne a hitetlenek is kénytelenek hinni, az állhatatlanok is kénytelenek megállapodni.

 Ezért, aki Horthy Miklóst követi, az a magyar nemzetet követi.

A kormányzó a nemzeti egység szimbóluma.

Ezeréves múltjából megtanulhatta a magyarság, hogy erős, viruló és boldog csak olyankor volt, mikor egységes tudott maradni. Magyarország kormányzója június 18-án üli meg 75. születésnapját.

Értékesebb és neki kedvesebb születésnapi ajándékot nem adhatunk, mintha felajánljuk az egységes magyar nemzet szeretetét."






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

2. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

3. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. FTC

► ,,FRADI VOLT FRADI LESSZ"

ftc-ace.hupont.hu

5. ×Furcsa jelenségek×

► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!

jelensegek.hupont.hu

6. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

7. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

8. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

9. újra szerkesztésnek indul...

► Kagylózdd!

ufomania.hupont.hu

10. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

11. Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány

► Őseidnek szent nevéhez,nemzetednek gyökeréhez, tesvér ne légy hűtlen soha

ujszentmargitaialapitvany.hupont.hu

12. Igényes borovi fenyő bútor olcsón! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba nappali étkező gyerekbútor előszoba fal íróasztal polc nekünk nem okoz gondot!

borovifenyobutor.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

15. Androvics László: Tuning a teljes audio vertikumban!

► Főleg Audioval foglalkozom, de egyéb elektromos, elektronikai kütyüket is szívesen ápolgatok. Hangszóró gyártogatásról, tuningolásról és az ezt kiszolgáló teljes audio spektrum (mikrofon, erősítő, kábel, stb.) minőségjavításáról vagyok elhíresülve.

hangszoros.hupont.hu

16. KERMA FALVÉDŐK

► Ha fal, akkor falpanel! Ha falpanel, akkor KERMA! Modern falvédők a gyártótól!

falvedo.hupont.hu

17. teglagyűjtemény.hu

► Címeres,feliratos,bélyeges,monogrammos,antik téglát gyűjtök a múlt értékének megőrzése,rusztikus falfelületek,oszlopok készítésére saját és családom örömére.Kérem hívjon,ha van téglája:06302867086.E-mail:hausfrei@freemail.hu.Lenti mellől el is hoznám

nonstopszoba.hupont.hu

18. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

19. INTELLIGENT ENTERPRISES

► MEGBÍZHATÓ, EGYSZERŰ, ÁTLÁTHATÓ, INTELIGENS, RÁLÁTÓ, TÉNY- VALAMINT VALÓSÁG EGYENÉRTÉKŰ VALÓDI VÁLLALKOZÁSHOZ TÁRSULÁS AZ EREDETI DREAM UP! ALKALMAZÁS SEGÍTSÉGÉVEL!

inteligent-enterprises.hupont.hu

20. *-* Csodabogyoo. *-*

► Szióka!:D Ez egy csajos oldal, szóval ha fiú vagy akkor tünés:PP Még új, de folyamatosan frissül ! :)

csodabogyoo.hupont.hu

21. fddcabccsdfgkhuóö94558zq2ö93468frgj jxhv9duitgrueut697956879485

► Gunics Gergő weboldala felnőtteknek

bevizelek.hupont.hu

22. DDMT2 wiki Unofficial

► Sziasztok! Itt megtaláltok pár dolgot a Metin2 első magyar privát szerveréről a DDMt2-ről. Sok szerencsét ! (Frissítve:2017)

metallatka.hupont.hu

23. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

24. Teke

► Teke Borsodban

borsodteke.hupont.hu

25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

egeszsegesek.hupont.hu

26. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

27. REFLEXOLÓGIA-TALPMASSZÁZS, GYÓGYMASSZÁZS GYŐRBEN HÍVJON MOST+36 30 486 4710

► Egészségi állapot javítás, egyéni állapothoz igazítva. Gyors, eredményes, hatékony. 23 éves szakmai tapasztalattal várom Önt is. Kedvezményes árak.

reflexologiagyor.hupont.hu

28. ****dog residenc ,minden ami kutya*****

► itt minden meg van ami kutya ez a dog residenc

dog-residenc-forever.hupont.hu

29. Nyárfás Kávéház

► Budapest III. kerület, Római part 26. Telefon/Fax.: +361-240-95-20, Mobiltelefon: 06/30 647-98-77, E-mail cím: nyarfasromai@gmail.com Nyitvatartás: H-V

nyarfaskavehaz.hupont.hu

30. Tibeti Terrier kennel "of Kari Tibetian Shine" - Srbija

► A Tibeti Terrier egy állom kutya. Érzelmes, imádja az embereket és játékos. A hosszú szőrzetével nagyon attraktív. A Tibeti Terrierek olyanok mint a gyerekek, soha sem nőnek fel. Hatalmas nagy szívük van. Kennelünkben kiváló minőség található.

tibetanterrier.hupont.hu

31. Twilight

► "És akkor az oroszlán beleszeret a bárányba...! Micsoda buta bárány...! Micsoda beteg mazoista oroszlán!"

thetwilightsagaforeveer.hupont.hu

32. www.u-z.@.hupont.hu

► Városom,Súlyemelés,Érdekességek,

u-z.hupont.hu

33. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

34. Jobbulás kívülről és belülről. Egészség: Kiteljesedés testben és lélekben.

► A test és a lélek folyamatai összefüggésben vannak egymással. Egészítsd ki étrendedet természetes vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Mindezt olcsón. Felesleges pénzkidobás nélkül. Közben lazíts és lásd meg a jobbulás lehetőségét a jövődre nézve!

jobbulas.hupont.hu

35. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

36. Neoterra

► A régi nevelde folytatása.

neoterra.hupont.hu

37. Louis Tomlinson Hungary

► Hello, Directionerek! Az első önálló magyarországi Louis Tomlinson Hungary weboldalon jársz. Nem csak róla, de a One Direction többi tagjáról is olvashatsz. Kaptok pár tippet is, és a saját fanfictionomat. Jó Directionereskedést! ;)

louisthungary.hupont.hu

38. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*

► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac

iszaszi.hupont.hu

39. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

40. Dóri a webmiss blogja.

► Sziasztok!Dóri vagyok és ez az én blogom.Leírom nektek rólam mindent és találhattok még extra dolgokat is.

doriwebmiss.hupont.hu

41. Fregoli szerelő gyors szerviz Bp.,Pest megye +36209884170

► Miért kerülgetné a szobában száradó ruhákat, amikor a szomszédai már régen mennyezetre szerelt fregolit használnak ? Önnél is kényelmesen elfér a fürdőkád felett kiteregetett friss mosás! Szereltessen fel új ruhaszárítót, vagy javítassa meg a régit !

fregoliszerelo.hupont.hu

42. Gépigények.info

► A baloldalon megjelenő játékok- ra (linkekre) kattintva megtudod hogy milyen a játék gépigénye .

deejaykokalo.hupont.hu

43. Antikvárium

► Üdvözlök mindenkit a honlapomon!!! Itt találhatók az eladó könyveim, amelyek között vannak újak és használtak is, vannak régiségek és ritkaságok, amit csak nálam találsz meg.Nézz körül bátran!

konyvbrowser.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► rását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

miciangella.hupont.hu

45. ♥ Īđézeteķ, és minden más :) ♥

► örülök h erre az oldalra kattintottál...( Nézz körül,pár új cuccokkal bőwítwe :P )

mindenfeleidezetek.hupont.hu

46. WELLSTAR ROMANIA Sanatatea accesibila pentru toti !

► Wellstar cu minunatele produse naturiste pe baza de microalge va ofera o afacere la cheie in domeniul wellness. O idee de afacere in domeniul mlm si comert electronic

microalgewellstar.hupont.hu

47. Versek és képek!

► Nézzetek be! Van itt mindenfajta kép, amit szeretnél, gyönyörű virágok, angyalok, giffképek. Ha szereted a nagy választékot, ne hagyd ki az oldalt, hátha épp itt találod meg amit keresel. Érezd jól magad!

kepekneked.hupont.hu

48. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

49. Tobozkoszorú alap

► Toboz alapok készítése fenyőtobozból. Mindenszentekre díszítve is megrendelhető.

tobozalap.hupont.hu

50. Kispikasso.hu

► Nekünk a minőség az első. Lakásfelújításon gondolkodik, nincs rá ideje? Forduljon bizalommal hozzám. Gyors precíz munkát biztosítunk.

kispikasso.hupont.hu

51. KERÉKPÁROZZ

► Ezek a BHG-s fiuk mindig kitalálnak valamit

kerekparozz.hupont.hu

52. Márkás Sminkek,MAC Cosmetics, L`Oréal Paris, Maybelline New York, Rimmel

► Márkás Sminkek, Krémek,Testápolók,Parfümők A Drogériáknál Sokkal Kedvezőbb Áron

markassminkek.hupont.hu

53. Józsa "Solverus" István ---> SOLVERUS VILÁGA

► Gyermekkoromtól sokat hallottam tanáraimtól, nem ebben a világban élek. Észrevették... és tévedtek is egyben, hisz' mindannyian ebben az egy valóságban élünk, ha nem is mind ebből a világból származunk... mert létezik egy másik világ: a Lélek világa.

solverusvilaga.hupont.hu

54. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

55. ⚠️ KIZÁRÓLAG SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS! SZÉLVÉDŐ CSERÉVEL NEM FOGLALKOZUNK!

► Kőfelverődés érte az autóját? Ne várjon, míg tovább reped! A szélvédő javítás Hódmezővásárhely városában gyorsan, szakszerűen és garanciával elérhető az Ön számára, hogy biztonságosan folytathassa útját. Tárcsázza a +36 30 238 17 97 telefonszámot

szelvedohodmezovasarhely.hupont.hu

56. GOBELINEK

► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.

gobelin-fonal.hupont.hu

57. We love stars!

► Az oldal nem csak Hannah-val foglalkozik! :)

hannahmontana-fan.hupont.hu

58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lillyesmiranevelde.hupont.hu

59. ♥Igen♥Nem♥Az..:D

► ♥♥♥

lollipopsmiley.hupont.hu

60. Mindenszenteki koszorú eladás,egész évben nagy tételű toboz felvásárlás!

► Mindenszenteki koszorú eladás egész évben nagy mennyi ségben natur és díszített kivitelben 3 fajta tobozzal, egész évben nagy mennyiségű luc-, ezüstfenyő- és rózsa(fekete)-tobozt vásárolnék!!!!

tobozkoszoru.hupont.hu

61. Különleges Szép Képek hupont.hu

► Üdvözöllek Oldalamon!

gifart.hupont.hu

62. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!

► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!

starokmindenhol.hupont.hu

63. Kondenzációs kémények, Kéménybélelés Árak, Kondenzációs kémény

► Kémények építése, Kondenzációs kémény, kémények javítása, kémények felujítása, kéménybélelés árak, kéménybélelés, Ipari kémények bélelése, Turbós kémény szerelés, FuranFlex, FuranFlex kéménybélelés, Kondenzációs kémény építés, kedvező árak

turbos-kemeny.hupont.hu

64. EZER RECEPT EGY HELYEN

► Naponta frissülő internetes – online - magazin, melyben szó esik ismert, és kevésbé ismert emberekről, tájakról, városokról, eseményekről, humorral, zenével, gasztronómiával fűszerezve. Mindezt megtalálod egy helyen, az Új Gastrovat Magazinban

ezerreceptegyhelyen.hupont.hu

65. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

66. KOZÓ - JOCÓ - BONTÓ

► HASZNÁLT SPORTMOTOROK- GYÁRI BONTOTT ALKATRÉSZEK

bontottmotorok.hupont.hu

67. OKX ajánlókód CODE777 – akár 60 000 USDT üdvözlőcsomag

► Mit ad az OKX ajánlókód CODE777 a 2026-ban nyitott új számláknak? Akár 60 000 USDT értékű üdvözlőcsomag és akár 50% kedvezmény a kereskedési díjakból. A kódot a regisztráció közben kell megadni.

okx-ajanlokod-bonusz.hupont.hu

68. hanna-miley

► Ez a világ legjobb hannah-s oldala,itt mindent megtalálsz rolla.

hanna-miley.hupont.hu

69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► most néztem a pannon oldalán,hogy NOKIA 2700 14990 Ft kártyásan???

louissaha.hupont.hu

70. :)

► Köszi, hogy benéztél!

xyxyxy.hupont.hu

71. Csajos Világ

► Dream to reality - Transformation

amazing-life.hupont.hu

72. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

73. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

74. Punkosdi-Hitvallas

► o de csodálatos is az Ur minden cselekedetében ! Dicsőség az Ő szent Nevének

egrespatakgyulekezet.hupont.hu

75. Diszlexia,diszgráfia,diszkalkulia terápia. Iskola-előkészítő.

► Nevelési tanácsadóban dolgozó fejelsztőpedagógus vállalja óvodás és iskolás gyerekek fejlesztését, diagnosztizálását (diszlexia,diszkalkulia,diszgráfia) iskola-előkészítést, alsó tagozatosok korrepetálását (matamatika,írás,olvasás,nyelvtan)

benkofejlesztopedagogus.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 122
Heti: 259
Havi: 946
Össz.: 427 563

Látogatottság növelés
Oldal: HORTHY MIKLÓS 143.ÉVE
KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR - © 2008 - 2026 - kaposvaritukor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »