KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR

"KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR" Civil jellegű, a helyi, kaposvári és somogyi közösség életét, gondolatait, érzéseit kifejező, magában foglaló közösségi nonprofit honlap-tükör. Természetes,emberi,magyar. Isten, Haza, Család. Szeretem Kaposvárt.

A lakosság mérgezése két generáció óta tart? Hová lett a sónk?


Gyermekeink, Rokonaink, Barátaink élete sem érték számunkra?


so0.jpg


Ezúttal egy jól ismert problémát közelítünk meg, de a logikus, tudományos és érzelmi meggyőzésre alapozva, a legfontosabb értékeinkre vetítve. Több nemzetvédő szakember vív élet-halál harcot Magyarország lakosságának módszeres, a 60-as évek eleje óta tartós kálim-kloridos mérgezése ellen! Bejelentéseik, feljelentéseik szélmalomharcnak tűnhetnek, mert tömegesen csak a nemzeti oldal felvilágosodottabb része figyelt fel rá!

Mivel jelen írás szélesebb nyilvánosság számára készült, így kitérnék olyan részletekre is, amelyek sokak számára ismertek, de sok olyan ember akad, aki szándékosan el sem olvassa a hasonló, felvilágosító, és cselekvésre buzdító felhívásokat, mert összeesküvés-elméletnek, légből kapott valótlanságnak minősítve, szinte gondolkodás nélkül átlép rajta. Egyesek, pedig gyakorta arra hivatkoznak, hogy tehetetlenek az elnyomó hatalom népirtási tevékenysége ellen!

Tegye, ha lelkiismeret furdalás nélkül képes mérgezett ételt letenni gyermekei, szülei, testvérei, rokonai, barátai elé az asztalra. Az ismeretlen honfitársakat nem említem meg, mert a közönyösség tipikus álarca a személytelenség.

Valamennyien tudjuk, hogy Magyarországon népbetegségként emlegetik a szív -és érrendszeri betegségeket, és elsődleges halálokként a szívinfarktus, agyvérzés és tüdőembólia szerepel. Az európai átlagnál 10 évvel alacsonyabb átlagéletkort a magyarok étkezési szokásaival, a sós, zsíros ételek fogyasztásával, illetve a mozgáshiányos életmóddal indokolják, amely ellen sajátos, törvénytelen, embertelen és nem csak a magyarországi, de a nemzetközi jogba is ütköző módon biztosítanak "szabad utat"!

A boltokban, áruházláncokban a polcokat vizsgálva, több só típus is a kezünkbe akadhat. A zsidó vallású népesség számára gyártott és csomagolt "kóser" só kivételével, egyik sem felel meg sem az MSZ 01-10007-82-es magyar szabványnak, sem az európai Élelmiszer Adalékanyagok Kódex Bizottsága általi CX STAN 150-1985, Rev. 1-1997, Amend. 1-1999, Amend. 2-2001, Amend. 3-2006-os előírásainak, amelyek az étkezési só Nátrium-klorid tartalmát "legalább" 97%-ban határozza meg! Az Élelmiszer Adalékanyagok Kódex Bizottsága 42. ülését 2010-ben, Kínában, Pekingben tartotta, Magyarország képviseletében a FVM, Élelmiszerlánc Elemzési Főosztály részéről Kelemen Gábor, főtanácsos részvételével.

soszabv.jpg




A fogyasztóvédő só-szabványt (MSZ-01-10007-82.) sértő, e szabvány tudatos kijátszásával a fogyasztók egészségét végzetesen károsító csalásnak, a nem kóser étkezésűeket tudatosan betegítő és ivartalanító, mérgező "étkezési sókeverékek" magyarországi kereskedelmi forgalmazása nép -és jog-ellenes!

Sokan nem ismerik a kálium-klorid élettani hatásait, mivel a nátriumszegény sókat reklámozzák minden TV csatornán, de Schobert Norbi honlapján, vagy az izraeli érdekeltség által megvásárolt Horváth Rozi "védjegy" alatt is, ezért magyarázatot kell adnunk a kálium-kloridos, "nátriumszegény sók" élettani hatásairól:

Kálium-klorid

Egyúttal kiemelném azok számára, akik nem rendelkeznek internetes elérhetőséggel, vagy kinyomtatva kapják meg a felhívást, hogy milyen tájékoztatást ad a kálium-kloridról a Wikipédia:

"Gyógyászati felhasználása:

A kálium-kloridot pszichiáterek a mániás depresszió kezelésére is használják.Rendszeres adagolása, mondhatni, megszünteti az érzelmeket és a depresszió kezelhető. Hátulütője az, hogy rendszeres adagolása érzelemhiányos állapotot idézhet elő, így nem javasolják a konyhasó, azaz a nátrium-klorid helyettesítésére. Ezért nem is vezették be a konyhasó leváltását kálium-kloridra, mivel pszichiáterek javasolták az ötlet elvetését. Néhány termékben nagyon kis mennyiségben megtalálható, például sókeverékekben, káliumbevitel céljából."

A lakosság mérgezése két generáció óta tart. A fenti idézetben szerepelő "nagyon kis" kálium-klorid mennyiség a legtöbb forgalomban lévő étkezési sóban 40%, vagyis egy kilógramban 40 deka! Sokak nem értik, miért közömbösek az egymás szomszédságában élők. Miért fordulhat elő, hogy közvetlen szomszédok is alig ismerik egymást, pedig hosszú évekig éltek a két emelettel feljebb, vagy három házzal odébb lakó mellett?
Miért válik rideggé, távolságtartóvá, összefogás-hiányossá az emberek zöme?

A válasz nem csak a rohanó életben, a szakadatlan futkosásban, a létért folytatott küzdelem, időhiányos, elidegenítő hatásában rejlik.

A napi átlagos 15 gramm sóbevitelből, átlagosan, mintegy 6 gramm, kálium-klorid! Aki már vásárolt gyógyszertárban laboratóriumi tisztaságú nátrium-kloridot, vagyis tiszta konyhasót, tudja, hogy eleinte elsózza a rutinszerűen adagolt sóval ételeit, mert a NaCl "sósabb", ízesebb, és nincs maró mellékhatása!

"a kálium-kloridnak kellemetlen, savas íze van, ezért általában konyhasóval keverve szokták használni." Felvetődik a kérdés, miért kell egyáltalán sót fogyasztani, mikor a média a só-mentes, vagy minimális sómennyiség használatát ajánlja az egészséges életmódhoz?

A válasz az ember és a legtöbb állat fiziológiájában keresendő! A vérben, ami a szervezet oxigén, tápanyag -és salakanyagok szállításáért felelős, a kálium-klorid és a nátrium-klorid aránya 1:30. Ugyanennyi, némi helyi eltéréssel, a világtengerekben lévő kálium-klorid és a nátrium-klorid arány is, lévén ezek együttesen alkotják a földi élet bölcsőjét! Szintén ilyen arányban kevert oldatot kapunk a kórházban, élettani sóoldatként infúzióban a kiszáradás ellen, ha megbetegszünk! Ez utóbbi oldatot Ringer-oldatként is emlegetik, és ezzel kapcsolatban idéznék Tejfalussy András, 2006. X. 19-i keltezésű, a Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróságon tett feljelentéséből:

"Orvosoknak tudatosan tanítják a káliumot olyan mértékben túladagoló "napi kálium dózisok" infúzióval beadagolását, mely az infúzió felgyorsítása esetén a kálium túladagolásnak a veseműködést csökkentő, mérgező hatása miatt, szívleállító hatású. Ezúton a "tanítás szabadságának" "az alkotmányos jogára" hivatkozva, bárkinek büntetlenül beadható a gyilkos káliumdózis a kórházakban. Így gyilkolt egy poznani kórházi ápoló is, s a hazai ápolónő is (a "Fekete Angyal"). Csak azért kerülhettek büntetőbíróság elé, mert Poznanban az EKG-n megmaradt a bizonyító diagram arról, hogy mindig az ápoló ügyeletei alatt történt mérgező kálium túladagolás miatti szívmegállás, s azért, mert a hazai ápolónő dicsekedett azzal, hogy sorozatosan, sikeresen gyilkolt kálium túladagolással. "
Link

"A sejtek közötti kapcsolatot szervezetünkben a vérelektrolit biztosítja. A nátrium-, kálium- és klorid ion kényes egyensúlya biztosítja, hogy ez a kapcsolat megfelelően működjön. Bármilyen zavar súlyos következményekkel jár az egyénre nézve. Számos betegség kiváltó oka lehet ez is, köztük a két legelterjedtebb a csontritkulás, és a rák, de férfiak nemzőképességét is rontja.

Az ókorban desztilláltvíz ivással és hozzá sóskenyér evéssel gyógyítottak számos betegséget, mert megfigyelték, hogy valójában ezek hiánya okozza a legtöbb betegséget.

Az emberi test sótartalmának 27 %-a a csontokban, kristályos formában tárolódik. Ez szerepet játszik a csontok keménységében, tehát a sóhiány is felelős lehet a csontritkulás kifejlődéséért. A csont sótartalmát csak a vér létfontosságú normális szintjének biztosítása miatt használja a szervezet. Az alacsony sófogyasztás a sejt elsavasodásához járul hozzá. Az erős savas közegben a sejt károsíthatja a DNS szerkezetét, és rákos megbetegedéshez vezethet. Kísérleti mérések megmutatták, hogy számos rákos betegnél alacsony sószintet mértek a testben.
Az infúziós Ringer-oldat alkotóelemeinek összetétele a szív igényeinek legjobban felelnek meg
."

(Forrás: Dr. Boksay Zoltán - Dr. Csákvári Béla - Dr. Kónya Józsefné: Kémia III. osztály, Gimnáziumi tankönyv)

A kálium-klorid a talajban sem kívánatos, mert:

"A talaj magasabb káliumszintje más mikroelemek felvételét is akadályozza, például a légzés szempontjából fontos vas, vagy a már említett nitrátok lebontásához szükséges molibdén, mangán és cink felvételét. Ha ezek a mikroelemek ott vannak a szervezetben, akkor a nitrátokat ammóniákra bontják, és az távozik a szervezetből. Ha hiányoznak, akkor ez a szintézis nem megy végbe, csak nitridek vagy egyéb nitrogénszármazékok, például nitrózaminok keletkeznek, s mivel ezek karcinogén anyagok, betegségeket idéznek elő.

A (kálium a) talajban lévő kalcium a cink felvételének blokkolásával a gazdasági állatok reprodukcióját is veszélyezteti.

De más mezőgazdasági szempontból káros jelenség is visszavezethető a kálium túlzott jelenlétére a talajban.

Mivel a kálium nem engedi meg, hogy a növény elegendő kalciumhoz jusson, ezzel tönkreteszi a sejtfalat és emiatt növekszik a növények érzékenysége. A sejteket könnyen megtámadják a mikroorganizmusok, egyéb kórokozók, s mivel a laza sejtszerkezet elősegíti a szabad aminosavak felvételét - amelyek a mikroorganizmusokat táplálják - így azok elszaporodnak, a növényeken betegségek jelennek meg."


A kereskedelemben kapható sótermékek csomagolásán már csak elvétve lehet "MSZ" (Magyar Szabvány) jelölést találni. Ha van, akkor is csak annyi, hogy "MSZ", de ez sem jellemző!

Az alábbiakban néhány termék képe látható, de bővebben itt lehet tájékozódni:

so1.jpg


so2.jpg






Milyen következményei vannak a kálium-klorid mérgezésnek?

Szív és keringési problémák, magas vérnyomás, asztma, csontritkulás, érszűkület, fokozott trombózis, és infarktus veszély, anyagcserezavarok, de csökkenti a nemzőképességet is.
A kálium egy egyébként létfontosságú anyag, a vérben 5 mmol/liter -nek kell lennibelőle, azonban az egyensúlya annyira kényes, hogy 7 mmol/l-nél már megáll a szív!

Az orvosi biokémiából ismert Donnan egyensúly azt írja le, hogy a vérben 5 mmol/l káliumnak kell lenni. Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyi természetes úton távozik! Átlagos embernél, napi 2 liter folyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. A folyadékürítés nem csak vizeletürítést jelent, de ha a folyadékvesztés többi módját is részleteznénk, az sem módosítana sokat a végeredményen.

A vizelet, mint szűrlet, a vérből választódik ki. Ideális esetben, ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy káliumot tartson vissza, vagy felesleges káliumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi kálium van, mint a vérben, tehát 5 mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 5 mmol/l-t. Ez napi 2 liter esetén napi 10 mmol káliumfogyasztást jelent. A kálium relatív atomtömege 39,1. 39,1×10=391 mg. Tehát ideális esetben, napi 2 liter folyadékfogyasztást alapul véve, a napi ideális káliumfogyasztás 391 mg, vagyis 0,39 gramm! Ha kevesebb folyadékot iszunk, akkor kevesebb káliumra van szükségünk!

Jól látható, hogy a betegséggyártók, az egészséges káliumfogyasztáshoz képest 10 - 20 szoros mennyiséget tüntetnek fel egészségesnek, és ennyit javasolnak (merő jóindulatból).

Aki eddig nem látott tisztán sóügyekben, elolvashatja, hogy a Talmud (zsidó törvénykönyv) egészségjavítóként, gyógyszerként is ajánlja a desztillált víz ivást, és a több, tiszta konyhasó (sós kenyér) evést 83 betegség ellen. Lásd: Talmud. 93 b. lap és Baba m. 107 b. alatt is. Előírja, hogy zsidók csak tiszta desztillált vizet használjanak ivóvízként, mások viszont csak szennyezettet ihassanak. Lásd Talmud. Taanith. 10 a. lap. Vagyis nem a desztillált víz káros, hanem esetleg a desztillált ivóvíz hiánya és a konyhasó hiányos étkezés. Természetesen erről korszerű tudományos mérések adatai is rendelkezésre állnak.

A WHO is tökéletes ivóvízként ajánlja a desztillált vizet, tehát az Európai Uniós szabályok megsértése is, ha a hivatalos média a tiszta desztillált lágy ivóvizet ártalmasabbnak híreszteli, mint a kemény ásványvizeket és a mérgeket és vírusokat is tartalmazó vezetékes ivóvizet, s a konyhasó-használat hiánya és a káliummal dúsított ételek miatti valóban életveszélyes betegségeket ráfogja a tiszta víz nem létező mérgező hatására.

Mindezek konkrét mérési bizonyítékai is megtekinthetők a Link internetes honlapon.

Jogosan felmerülő kérdés honfitársaink részéről, hogy hol, és hogyan tudjuk beszerezni a szükségleteinknek megfelelő mennyiségű, nem mérgező, vagyis jó minőségű sómennyiséget, és hogyan tudunk megbizonyosodni arról, hogy valóban olyan összetételű, mint ami a szabványnak, és az élettanilag optimális kritériumoknak is megfelel.

Tejfalussy Úr 1996. március 29-én átadott bejelentő levelére a TECHNOLÓGIAPOLITIKAI FŐSZTÁLY-tól Dányi István válasza az volt, hogy "feljelentés az IKM-hez nem érkezett be"! De erre a sorsra jutott több száz hasonló próbálkozás is azóta, mivel mindig akad olyan "neves orvosi szagértő", akinek a "szakmai tekintélyére" hivatkozva megindokolják, hogy az egész világon mérgezőnek tartott, és bizonyítottan mérgező "sókeverékek" a "magyaroknak" nem ártanak!

Jó, vagy kiváló minőségű sót, csak külföldről lehet beszerezni, mivel Magyarországon nem bányásznak sót! Itt csak csomagolják, de Salamon Berkowitz, nyírtasi csomagolóüzeme nem túl bizalomgerjesztő, vagy jó "ajánlólevél", bár a "kóser" sót valószínűleg ott csomagolják, és onnan osztják el, "hitsorsos barátaiknak". Kormányszintű intézkedésekre pedig, nem lehet számítani, mivel az ENSZ 2050-ig tervező, 2010. szeptemberi jelentése, nem csak a károsanyag kibocsátás 50%-os csökkentését írta elő, hanem a világ össznépességének 50%-os csökkentését is! A 2010-es jelentés

Az egyéni beszerzések nem oldják meg a kollektív problémát, mivel az élelmiszer feldolgozókban dolgozók, ismerve az alapanyagokat, megelégszenek azzal, ha ismerik a só összetételét, és egészségkárosító hatásait, ezért családjukkal, rokonaikkal, barátaikkal nem etetik meg! DE!
Ők is kénytelenek megenni, az ugyanazzal a sóval készült kenyeret, készételeket, konzerveket, és húskészítményeket, amelyeknek a gyártási folyamatát nem ismerik, ezzel mérgezve akár saját gyermekeiket is! De melyik szülő adna mérgező ételt a gyermekének, ha tudja, hogy mérgező? És melyik szülő tűri el, ha mások akarják megmérgezni az Ő, vagy ismerősei gyermekét, ha tudja, hogy a másik szülő is mellé áll? Ki merné ezt megtenni, amikor az emberek azért kénytelenek másokat is védeni, hogy a saját családjuk is védve legyen?

A törvény és egészségellenes kereskedelmi forgalomban étkezési sóként kapható termékekről viszonylag egyszerűen megállapítható, hogy milyen arányban tartalmaznak kálium-kloridot.

Tegyünk a hűtőszekrénybe egy üveg csapvizet. Jól működő hűtőgép esetén, a víz 4-10 Celsius fokig fog lehűlni, néhány óra alatt. Egy kb. 2 dl-es pohárba töltve, és egy mokkáskanálnyi sót beleszórva, 10-15 mp-es lötykölés után, a pohár alján maradó konyhasónak látszó fehér kristályos üledék, a kálium-klorid. Nem kell kevergetni, mivel a nátrium-klorid ionos térrácsú, és azonnal eloldódik a vízben, amíg a kálium-klorid alkálifém-halogenid, ami valamivel lassabban oldódik el! A valóban konyhasós folyadékot felhasználhatjuk főzésre, a maradék üledéket pedig célszerű kiönteni (vagy egyéb, egyéni elképzelések szerinti felhasználásra összegyűjteni).

Ettől sokkal hatékonyabb megoldás, ha megszervezzük a nagyobb mennyiségű erdélyi, bevizsgált minőségű só beszerzését! Ez a feladat, és a csomagok postázása, némi juttatás fejében könnyen megoldható. A postaköltség, és a 3-5 kg só beszerzése így sem fogja meghaladni a 1800-2500,-Ft-os árat, ami kb. féléves szükségletét tudja fedezni egy családnak. Természetesen megkövetelhetjük a pékségek, maszek húsfeldolgozóktól is, hogy ne használjanak mérgezett sót, mivel ugyanezt Ők is elvárhatják a más élelmiszeripari területen dolgozóktól. Ez nem "becsületkassza", és mindig akadnak ügyeskedők, a termékeik közösen bevizsgáltathatók (részecske scannerrel, 5000,.-Ft-os áron), ami egy sumákoló vállalkozás csődjét, hiteltelenné válását jelentheti!

A lehetőség adott! Magyarország napi sófelhasználása, a jelenlegi hozzávetőlegesen 100 tonnáról, valódi só esetén 40-50 tonnára eshet, ami csak két kamionnyi!ű

Ön nyugodt szívvel adna gyermekének, édesanyjának, édesapjának, testvéreinek, rokonainak, barátainak, olyan ételt, amiről tudja, hogy mérgező sóval, adalékanyagokkal készült, esetleg Ön készítette? És ha rendszeres fogyasztás esetén megrövidíti az életét? Ami súlyos egészségkárosodást, betegségeket okoz, és nem "csak" okozhat? Ki szeretné már 40-50 évesen eltemetni szívinfarktusban, látszólag okok nélkül elhunyt gyermekét? Ki szeretné súlyosbítani beteg rokona állapotát mérgezéssel? Aki szeretné, használjon patkánymérget! Gyorsan megtudja, hogy mi járna büntetésként, azoknak a gyilkosoknak, akik hatalmi pozícióból, bérencként ugyanerre vetemednek!
Mi gyermekek, szülők, testvérek, barátok, nem kell, hogy ezt tegyük!

/Tulok/

Forrás: http://www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=39

A lakossági kiszolgálást letiltották:

soantsz.jpg




 
Ezért nem szolgálhat ki a gyógyszerész!

Forrás: A Magyar megmaradásért

Nemzeti InternetFigyelő

Forrás: internetfigyelo.wordpress.com



http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=0&Cal=&AID=0&Direkt=80268









Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Életképek

► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

krisztina.hupont.hu

2. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

3. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

4. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

5. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

6. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

7. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

8. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

9. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

10. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

11. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

12. Margaréta virágüzlet

► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.

margaretavirag.hupont.hu

13. Konténer rendelés Budapest

► Konténer rendelése Budapesten olcsón, gyorsan, 06 30 90 30 300. Megbízható konténeres sittszállítás, Budapest konténer!

kontenerrendeles.hupont.hu

14. Sziklavár

► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület

sziklavar.hupont.hu

15. We love emos!!

► Ha szereted az emokat vagy te is az vagy itt a helyed!

weloveemos.hupont.hu

16. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés

► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.

legjobbtetoablak.hupont.hu

17. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

18. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

19. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

20. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

21. Jóban-Rosszban

► Minden ami Jóban-Rosszban!

jobanesrosszban.hupont.hu

22. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon

► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.

karavanteamkft.hupont.hu

23. SÓBARLANG Veresegyházán

► "A két legfontosabb dolog a világon a NAP és a SÓ."

sobarlangveresegyhaz.hupont.hu

24. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

25. Supernatural

► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

odaatfans.hupont.hu

26. Üdvözölek honlapomon!

► Mi mindennel foglalkozonk! És most nektek köszönhetően már több, mint 14000 olvasónk van. Köszönjük. Új játékok.

tamaslapja.hupont.hu

27. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

28. OVI - ISI és DRÁMA - OVI

► Készülj velem játékosan az iskolára!

ovi-isi.hupont.hu

29. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

30. Szemétszállítás Budapest

► Konténeres szemétszállítás Budapest, 06 30 90 30 300, ünnepi, szelektív, olcsó szemétszállítás zsákos, konténeres formában.

szemetszallitasbudapest.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

netfarmer.hupont.hu

32. ARC Öntevékeny Csoport

► A Remek fiCkók

arcocs.hupont.hu

33. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

34. KLIMAMESTER - Klímaszerelés, javítás XI.ker, XII.ker, XXII. ker

► Lakások, családi házak, irodák klíma szerelése, tisztítása. Meglévő berendezések javítása, karbantartása, gáztöltés. 48 órán belüli kiszállás! Tel: 0630-942-0656

klimamester.hupont.hu

35. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

36. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

37. www.facebook.com/bocskaiviselet

► Női, férfi, gyermek Bocskai, Atilla méret utáni készítése. Hagyományőrző ruhák. Mai korban is hordható népi jellegű ruhák. Honfoglalástól - napjainkig a teljes Kárpát medence viselete.

gorginas.hupont.hu

38. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

39. Csajok 4ever

► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)

wwwtamioldala.hupont.hu

40. A Harry Potter történetek összes tudnivalója

► Nem kell se gyereknek, se varázslónak lenned ahhoz ,hogy Harry Potter elvarázsoljon!

harry-potter-titkok.hupont.hu

41. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

42. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

43. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

44. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

45. LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

► Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

korpuszkularis-energia.hupont.hu

46. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

47. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

48. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

49. Okleveles építészmérnök, belsőépítész tervező! Budapest összes kerületében.

► Budapest összes kerület. Budapesten minden kerületben (I, II,III, IV,V,VI,VII, X,XII, XIII, XIV, XVI, XVII,XVIII stb. és Pest vonzáskörzetében is Pl. Fót, Csömör, Gödöllő,Veresegyház stb.. vállalok tervezést, tervrajz készítést, engedélyeztetést.

epiteszmernok-xv.hupont.hu

50. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

51. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg

► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com

epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu

52. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

53. Antik órák , Antik lámpák , Antik bútorok és minden ami Antik.

► Francia, német, angol, holland, belga antikvitás. Restaurált és felújítatlan régiségek boltja.

dinoxkft.hupont.hu

54. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

55. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

56. Tini sztárok minden ami tini

► sziasztok azért csináltam ezt a holnapot mert most minden tini sztárt hivatalosan is leleplezek készülyetek fel sziasztok

mindenamidysney.hupont.hu

57. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!

► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 152.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.

aluport.hupont.hu

58. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

59. horgászat,peca

► Minden ami horgászat

horgaszszat.hupont.hu

60. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

61. Alumínium gondozás mentes kerítés. Kovácsoltvas kerítés,korlát készítés.

► Gondozás mentes alumínium kerítés. Kovácsoltvas kapu,kerítés, korlát készítést. Egyéb fémszerkezetek ,lakatos ,díszműlakatos munkák kivitelezése!

borbas-kovacsmester.hupont.hu

62. WoW Horde site only horde fan

► Horda szív, horda lélek hordás leszek amíg élek!!!

wowheads.hupont.hu

63. Egy Lány Blogja

► A legújabb divat, sztárokról való cikkek, és minden amit egy tini tudni szeretne.

egytiniblog.hupont.hu

64. Balatoni Nyár

► Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény...

siohaz.hupont.hu

65. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük

► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!

szolas.hupont.hu

66. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

67. divat és smink

► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről

divat-smink.hupont.hu

68. Öreg-tavi ÉlményVÁR

► Élmény és szabadidő park, ahol felejthetetlen élmény VÁR Tatán minden korosztályt

elmenyvar.hupont.hu

69. Szymba honlapja

► "...hiányzik a csókod,amikor ajkad ajkamhoz ért,hiányzik az érintésed,mikor kezed kezemhez ért.Hiányzik a tekinteted,mikor rám néztél és elpirultam,hiányzik minden veled töltött pillanat..."

szymba.hupont.hu

70. Justin Bieber <3 <3 <3 Legjobb oldal (L)

► Justin Bieber Legjobb oldal itt mindent megtudsz róla :)És találsz egy kis Selena Gomezt is :)

justinbieberdrew.hupont.hu

71. Gyufa-kép, - makett

► Gyufaszálakból készült kép, makett

gyufakep.hupont.hu

72. Híres sztárok rajongoi oldala

► Most nem gyakran frissitem az oldalamot, de azért igyekszem nagyon nehéz az iskola mellett mikor majdnem este jovok haza!

czetobianka.hupont.hu

73. Lonsdale - Everlast - No Fear - Puma - Fila - Adidas - Nike - Umbro

► WebShopunkban mindenki könnyen és gyorsan megtalálhatja saját stílusának legmegfelelőbb márkákat és azok széles termékkínálatát. Kínálatunkban férfi, női és gyermek ruházat.

lonsdale.hupont.hu

74. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

75. FLABéLOS ONGA

► Mozgassa át nálunk az egész testét erőlködés nélkül, rövid idő alatt!

flabelosonga.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 62
Heti: 3
Havi: 1 900
Össz.: 430 919

Látogatottság növelés
Oldal: MÉRGEZIK, ÖLIK A MAGYART???
KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR - © 2008 - 2026 - kaposvaritukor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »